Pedig megfogadtam, hogy az én hurráoptimista, égi létrán kapaszkodó, eszméletlen pozitív hozzáállásomba nem fér bele a panaszkodás, hiszen minden egyes napot megköszönök a Jóistennek, hogy itt lehetek azokkal, akiket szeretek, mégis kikívánkozik belőlem az igazság.
...és mert nem akarok senkit azzal áltatni, hogy a sugárkezelés
"csak ennyi": bemegy, gép alá fekszik, kihullatja a haját meg elvékonyíttatja a szemöldökét és kész, nem kell ezt túlragozni.
Természetesen továbbra is azt gondolom, hogy eszem ágában sincs elhinni, hogy
beteg volnék. Ámde sajnos ez valóban olyan kórság, hogy a jó hangulat és közérzet messze nem árulkodik arról, hogy milyen pusztítás dúl odabent.
Bár hétfőn volt harmadik hete, hogy befejeződött a mindennapos Bp-re vonatozás, még mindig nagyon
fáradékony vagyok. Egy hete elkezdtem bicóval vinni Borit az oviba. Azt hittem, könnyedén megy nekem oda-vissza 3 km letekerése. Hát nagyon nem így van... Amint hazaérek, el kell feküdnöm, van mikor el is alszom. Az, hogy viszem is és megyek is érte, már nem megy. Kierkegaard-osan: vagy-vagy. Este 8 körül én könyörgök Borinak, hogy most már hadd aludjak, mert olyan ólmos fáradtság tör rám, hogy úgy érzem, menten elájulok, ha nem helyezkedhetek vízszintesbe.
A folyamatos
fázékonyságtól szenvedek a legjobban. Nem gondoltam volna, hogy ennyit számít a haj a hőérzet szempontjából. Most is két pulcsiban, két zokniban vagyok, a kezem jéghideg, de van már szobakesztyűm, illetve usankában alszom. Szép látvány lehetek.
Van parókám, nem is egy. De minthogy
a fejbőröm nagyon érzékeny, a belső varrások mély, fájdalmas csíkokat vágnak bele már pár órás viselet után is. Nagy megkönnyebbülés, ha nem kell hordanom. Az utcában szerintem már mindenki látott kopaszon. Amikor anyukám visz el bevásárolni, vagy táncházba, le is kapom a kocsiban rögtön.
Számomra az egyik legkellemetlenebb, hogy botrányosan
rossz a memóriám. A rövidtávú. Mindent felírok, illetve felveszek diktafonnal. Van, aki azzal biztat, hogy ez a korral is jár.
Hát persze.
Már a kezelések alatt elkezdődött a derékfájdalmam, és azóta is tart. Konkrétan a
jobb vesém tájéka fáj. Állandóan azt érzem, menten bepisilek, ha most rögtön nem szaladok. Rendszerint erre az érzésre is ébredek fel hajnalonta. Még az OOI-ben végeztek rajtam teljes ultrahangos belső szervi kivizsgálást, ámde minden rendben. Egyedül annyi derült ki, hogy a májamon van egy hemangióma, ami nem hiba, hanem tulajdonság. Gorbacsov a homlokán viselte. A rejtélyt, hogy miért kell folyton pisilnem, ha meg sem vagyok fázva, Zsó oldotta meg, akinek ezúton is köszönöm az információt:
a vese és az agy egy meridiánon helyezkedik el. Ha ezt előbb tudtam volna, nem töltök feleslegesen egy egész szombat reggelt az ügyeleten pár hete teljesen eredménytelenül.
Szóval lassítanom kell a tempón. Kénytelen vagyok beismerni, hogy az egyesek szerint természetellenesen vigyorgó képeim ellenére sem vagyok már az és olyan, aki valaha voltam... és talán már soha nem is leszek.
Viszont vagyok, élek, senkinek nem kell engem tolókocsiban tologatnia, és nem ment el az eszem sem. Pedig ezektől tartottam a legjobban.
