Itt a vége!

Komolyan. A mai nappal abbahagytam a kirakatban "ácsorgást". 

Nem akarok másokat felzaklatni a "kattogásaimmal", noha senkit sem köteleztem semmilyen módon arra, hogy ezt az oldalt olvasgassa. De a dicséretekből és a kritikákból éppúgy elég! Nincsen ugyanis elegendő verbális eszközöm arra, hogy a támadásokat visszaverjem, magamat megvédjem élőszóban, telefonban. És magyarázkodni sem szeretnék, főleg a lustaságomat nem kívánom kommentálni. Annyit azért hozzátennék, hogy nem igaz, hogy egész nap ezen a blogon ügyködök, vagy ezt tartom a figyelmem fókuszában. És igen, van ez a hit AK-s és pozitív gondolkodó körökben, hogy amire az ember figyel, az megnő (ezt a fiúk gondolom jobban tudják), és amit a figyelmünk fókuszában tartunk, amire koncentrálunk, az belép az életünkbe. Nem hiszem, hogy ez a blog tartja fenn a tüneteimet, és azért nem reagált a szervezetem a sugárra, hogy legyen miről panaszkodni... 

Azoktól is elnézést szeretnék kérni, akik azt képzelik rólam, hogy még mindig az az ember vagyok, aki huszonegynéhány évvel ezelőtt voltam, BCs barátnője. Figyelem! Azóta RENGETEG idő telt el, sok minden történt mindenkivel...

Van, aki boxzsákot püföl, van, aki kimegy az erdőbe ordibálni -- kinek-kinek a temperamentuma, karaktere szerint -- én meg írok. Visszatérek a jól bevált A/5-ös spirálfüzetekhez és töltőtollakhoz. A saját nyugalmam érdekében.

Köszönöm mindenkinek, aki önmagamtól akar megvédeni. 
Mindenkinek kívánok hosszú, egészséges életet! :-)

December 9-én megyek a következő adag gyógyszerért, február 10-én MR-re. Más nincs. 

Megerősítés az elhatározásomhoz: ma reggel szíven ütött, hogy az az esemény, amelynek minden részletére világosan és pontosan emlékszem, meg sem történt!!! 

Töprengések elalvás előtt

Ízlelgessük hát a szavakat: gyó-gyít-hat-at-lan be-teg-ség... Ez csak annyit jelenthet, hogy mostanában születik majd meg, vagy jár éppen egyetemre az a generáció, amelyik képes lesz daganatos betegségeket gyógyítani.

Egyszerűen azt érzem, hogy nem rólam szól a dolog. Mintha pár lépés távolságot tartanék köztem és a beteg agyú, jelenleg éppen a Földön élő lény(em) között... Majdnem azt írtam, hogy halálkomolyan, de rájöttem, ez a viccelődési kényszerem sem oké. Olyannyira nem, hogy szerepel ezen az oldalon. IV.A.2.c) Egyéb, a frontális lebeny kiterjedt sérülésére utaló neurológiai jelek című tünetlista egyik tételeként. Hamarosan összeszedem a saját listámat, mert olyan szépen bővülget... Csak eddig szemellenzősen direkt nem figyeltem magam!

Érdekesség, ami nekem nem tűnt fel: a kőgyűjtős képen Bori mellett egy KŐSZÍV található a kezénél. Ha anya érzelmileg elsivárosodik, a gyermek kőszívet talál a tóparton. Borzasztó belegondolni is! Az eszemmel tudom, hogy szeretem, csak éppen nem érzem!!! Tessék, itt a felmentés a párkapcsolati képtelenségem felelőssége alól... Minden más csak kifogáskeresés volt a részemről bizonyára. A daganat ránőtt az agyam szívére, érzelmi központjára, és nem  vagyok képes szeretetet érezni. Már csak ezért is gondolom a Gonosz művének ezt a kórt. Egyszer valamikor régen valamely tettemmel szabad teret engedtem neki a belépésre. Ha kicsit csendben maradok, és befelé figyelek, szinte tudom is...

Dr. Varga Tibornak és feleségének, Katinak köszönhetően járhatok a SzentKorona Szabadegyetemre. Kész szerencse, hogy nem kell vizsgázni, zh-kat írni. Nagy bajban lennék, azt hiszem, ha számot kellene adnom az elsajátított tudásanyagból...

Tévhitekről, igazságokról

"A példáddal sokat segítesz, hogyan lehet őszintén - a valóságnak megfelelően - szembenézni önmagammal, s az élettel (itt, a földi vándorúton) általában. S hogy el is bírjam azt, amivel találkozom kinn és benn, s még föl is tudjak állni belőle. Új, erősebb emberként. ..."

Gergár Mária írta Kővári Gabriellának 2013. 11. 13-án

Nagyon örülök Mária sorainak, mert megfog, hogy lelkileg és mentálisan mennyire rezonál velem! Engedelmével kitettem ide is! Minden szava igaz, noha kissé túlzónak és pár helyütt túláradóan szépnek éreztem első olvasásra. De valóban, a külvilág eseményei "csak" tükrök. Gyűjtögetem a kincseimet, amit az átlépéskor viszek majd magammal.

Kiderült, mert rákérdeztem, hogy az Amerikai úton a hetvenes évek végétől mikrosebészeti eljárással műtenek mindenkit, ez nem egy nemrégiben felfedezett csodamódszer szemben azzal, ami Cs. A.-ról terjed, és amit én is úgy tudtam... Ha valakin nem tudnak segíteni az OITI-ben, akkor másutt sem, más sem. Azt már csak én teszem hozzá, hogy itt, Magyarországon.

Lévén, inoperábilis vagyok, mindazonáltal majd egyszer valamikor a távoli jövőben elképzelhető, hogy lesz egy életmentő műtétem a legvégén...

A "hogyan halnak meg az agydaganatosok" brutálisnak tűnő, sokkoló, de engem foglalkoztató kérdésre a válasz az, hogy egyre aluszékonyabbak és fáradtabbak lesznek, mígnem egyszer csak elalszanak. Emberi méltóságukat megőrizve, szemben az orrlyukon keresztül táplált, vért fröcsögő gégerákosokkal vagy tüdőrákosokkal. Ami engem illet, ha már menni kell, tegyünk egy idő- és dimenzióugrást Katyinba, és intézzük el egy tarkónlövéssel. Nem vagyok pesszimista, félre ne értsen senki. Csak ha már humánus módszerekről esik szó... 

Az első kemós éjszakám után

Tegnap megírtam a "kajanaplómat" a gyógyszer-bevételek időpontjainak gondos feltüntetésével. Ez majd visz valami rendet a napjaimba. Nem számoltam azzal, hogy nem leszek jól. Más rosszul van, én majd nem! Hiába a szent elhatározásom, mégis egész éjjel iszonyúan hasogatósan fájt a fejem. Nem csoda, hiszen terepasztallá vált a belseje! Sok-sok apró sárkányölő Szent György figura rohanta meg a gonoszokat.

Gyógyszerkúra

Ezek lesznek a mindennapi betevőim. 5 nap gyógyszer, 23 nap szünet.
Minden ilyen ciklus után ambuláns vizsgálatra megyek!

A szedési tájékoztató szerint:
"Bevált gyógyszerbevétel: ebéd 13 órakor, 15:30-kor hányáscsillapító, 16 órakor temozolomide, vacsora 18 órakor, majd szauna a wellness részlegben. :-)))))) 

Anya nagyon beteg, Borikám

Rettentően kimerült voltam kedd este, úgyhogy inkább szerdán hajnali 4-kor magamtól ébredve írom meg, hogy "na mi volt".

Hát ezen is túlestem. Kedden, életemben másodjára fordult elő, hogy az elmém nem tudott hová visszakapaszkodni emlékkeresés közben. Ami nem is lett volna nagy baj, ha nem éppen arra nem emlékeztem volna, hogy az Amerikai útról hogyan is kell eljutni a földalatti legközelebbi (Mexikói úti) állomására, hogy aztán a Deák téren átszállva a piros metróra, eljussak a Déliig. Nem részletezem, milyen kétségbeejtő, hogy erőltetem az agyam, „nem lehetek ilyen hülye, már hányszor jártam erre, behunyt szemmel is eltalálok”, és nem, mégsem, csak kevergek a húszkilós hátizsákommal a környező utcákban, sokadszorra, egyre kimerültebben és kétségbeesettebben, a sírás határán. 

Valahogy, a belső iránytűmre hagyatkozva, ami egyszer már meglepően jól működött (Ki tudja hogyan, mert tudatosan én ugyan nem emlékeztem rá, miképpen is jutok el a barátnőmhöz az Abonyi útra, csak mentem-mentem, és egyszer csak ott álltam a háza előtt legnagyobb meglepetésemre. Ráadásul a belső kis eldugott utcákon közlekedve – gyalog.) Kellenek ezek a tájékozódási siker-ellenpéldák, hogy ne higgyem magamról azt, hogy demens, elkóborló 39 éves öregasszonnyá tesz az egyre terebélyesebb sejtszaporulat. Szóval sikerült eltalálnom a Déli pályaudvarra, haza is értem, nem a rendőrök vittek haza, mint egy demenciás , kódorgó öreget... :-)

Leleteket böngészni nem jó. A sajátunkat sem, pláne nem a másét. Ezért röviden leírom, mi a helyzet, és itt kérek elnézést ismét a kedves-aranyos érdeklődő ismerőseimtől, hogy nem fogok tudni mindenkinek külön válaszolni. Tehát a sugárkezelés önmagában nem pusztítja el és nem készteti stagnálásra a tumorsejteket. A sugár a kemóval együtt hatásos. Állítólag. De én annyira tiltakoztam a kemó ellen! Ezt tudtam, de bebeszéltem magamnak, hogy az én esetemben másképp lesz. El kellene már fogadnom végre, hogy én sem vagyok Isten különleges teremtménye, „csak” ember, és ez éppen elég. Na, de én az önbecsapás nagymestereként képes vagyok valóságosként gondolni arra, hogy másnak azért nem sikerül, mert nem akarta eléggé, én viszont nagyon, nekem sikerülni fog. Micsoda önhittség ez a részemről!

Tehát íme a hétfői lelet – 2013. 11. 11.

MRI Vizsgálat

Összehasonlítva a 2013. 06.06-i MR vizsgálattal:

Jelenleg is látható jobb túlsúllyal mindkét oldalra kiterjedő frontális tumor, ami az elülső kamrarészeket comprimálja, és kontrasztanyag adása után kiterjedt foltos halmozást mutat. Az elváltozás mérete jelentősen nőtt, jelenleg kb. 4 x 6 cm nagyságú. Az elváltozás körül, főleg jobb oldalon kiterjedt ödéma figyelhető meg.

Vélemény:

Jelentős progessiot mutató jobb túlsúlyú bifrontális glioma rec.

A neuro-onkológusi lelet pedig:

Statusrögzítő MR vizsgálaton a júniusi MR-hez képest progresszió látható, de nem tudjuk, milyen volt a besugárzás megkezdésekor – mindenesetre jelentős tumortömeg látható, mély frontalis, parasagittalis állományban, corpus callosum érintettséggel. Feje fáj, memóriaproblémái vannak. Kemotherápiás kezelés megkezdése javasolt. A felajánlott kezelést elfogadja. Gyógyszerek részletezése…stb.

A 11-esek rendben is voltak, azonban a 86-os sorszám kézhez vételekor már tudtam, hogy ez is egy jel, számomra rossz előjelű üzenettartalommal és értelmezési tartománnyal. Ha összeadjuk a számjegyeket, az 5-öst kapjuk. Hamvas Béla szerint a betegség száma az ötös. In: HAMVAS BÉLA: Scientia sacra II. kötet, 1. rész Az őskori emberiség szellemi hagyománya (1943-1944) MEDIO KIADÓ, 1995. 110.o. A betegség és az ötös szám analógiája 

Különös, amikor ezek a lét-titkok az ember saját életében jelennek meg. Mondtam is édesanyámnak, aki hétfőn még elkísért, hogy nem lesz ám jó a leletem, tudom, érzem. Több dolog is hírt adott már a kedvezőtlen alakulásról, és a tüneteim – később részletezem – csak elenyészően kevés információval szolgáltak e tény alátámasztásához. Az események, a folyamatosan összefüggő véletlenek, a belső megéléseim és a léten túliból érkező „bevillanások”, erőteljes tudata annak, hogy „Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva.” Mondhatnánk, könnyű annak transzcendens élményekhez jutni éber, nappali állapotban, segédeszközök nélkül, akinek az agyát egy megkergült packman rágcsálja fel sejtről sejtre haladva... De mélyen hiszem, hogy esetemben nem erről van szó!

Van abban is valami kifejezetten vicces-beteges, hogy én a leleteken sem azon húzom fel magam, amit tartalmaznak, hanem a helyesírási (tudom, elütések!) hibákon...  Ellenben gazdagodtunk egy új, szépen alliteráló kifejezéssel: tumortömeg. :-)

Kedden reggel vérvétel után --  minden rendben a véremben, indulhat a kemo!! Hurráááá!!! -- visszamentem a kedves, fiatal orvosomhoz. Inoperábilis vagyok, tudtam meg. Majd egyszer valamikor lesz még egy életmentő műtétem, azonban ebben a struktúrában a daganat műthetetlen. Az agydaganatosok nem úgy halnak meg, ahogy gondolni véltem. Nem állnak le a szervek sorban, hanem egyre aluszékonyabbá válnak, majd egyszer nem ébrednek fel. Szép, emberhez méltó módon. Lehet örülni, hogy nem vért spriccelő gégerákos vagy tüdőrákos lettem, mert az igazán emberi méltóságellenes módja a bolygóról távozásnak. De hát hol van az még!

A folyosón várakozva egy varratszedésről kijött idős néni mellett ültem, és felfedeztem magamban az irigység távoli érzését. (De jó, hogy neki műtötték, mehet haza, kész, nincs ez az őrületes, idegtépő hercehurca. Valahogy így.)

Hírek

Nem szeretném jobban dramatizálni a dolgokat, mint amennyire azok önmagukban is drámaiak.
Beszéljenek helyettem a leleteim...
Leletek (Látszanak a képek az albumban?)

Még hármat kell aludnom...

... és megyek MR-kontrollra. Hétfőn derül ki, 1. kell-e kemoterápiás kapszulát szednem, illetve azt, hogy 2. volt-e valami értelme a sugárkezelésnek egyáltalán...

Remélem, hogy 1. nem, 2. igen.

Most nem tudok pozitív lenni, a vegetatív idegrendszerem átvette a hatalmat fölöttem...
Szómagyarázat következik: a pánik az az, amikor a Gladiátor című filmben az arénába lépés előtt állnak a láncos buzogányt pörgető alakot sejtető kerítés előtt, és az egyikük bepisil...

Sajnos, szinte minden ismerősöm beleesik a "mitől alakult ki a daganatom?" végtelenített, mélybe húzó gondolatörvényébe, és mentőövként alkalmaz parányi, inkább haszontalan semmint hasznos fűszálakat.

Hosszú éveim tapasztalatai alapján azt mondom, NE keressétek az okokat, nincs értelme! VALAMI miatt lett, mert lenni akart. Én is sokáig hittem benne, hogy ha zsírt eszem némi kis proteinnel, akkor nem lesz miből táplálkoznia a daganatsejteknek. Nos, nem így történt, ettől még lehet, hogy másnak sikerülhet daganatsejteket gyilkolászni zsírral. Van, akinek a meditáció és a vizualizációs gyakorlatok segítenek, illetve az energiagyógyászat különféle formái. Én őszintén hiszem, hogy MINDEN placebo, a szónak abban az értelmében, hogy ha hiszel benne, ha tudsz hinni benne, és ez belülről jön, nem magadra erőszakolod, akkor lehet, hogy beindíthatja az öngyógyító folyamatokat. Lehet... Én ennél többet nem tudok, és vitatkozni sem akarok senkivel.

Inkább javaslok egy mókás videót, a Homeopátiás sürgősségi című angol jelenetet.