2013. január 30., szerda

Egy napom tumorgyilkos ketogén üzemmódban

Sokan kérdezik, hogy akkor mit egyenek? Tervezem, csak még nem írtam meg a heti mintaétrendet. 

Nekem nem sok időm van főzőcskézni, ezért azt tartom szem előtt, hogy a lehető legegyszerűbben elérhető és elkészíthető ételeket eszem. A tegnapi napom a következőképpen nézett ki. Hogy most ez 4:1 arányban tartalmazta-e vajon a zsírt-fehérjét, azt csak az Isten tudja, illetve a tápanyagtáblázatokban járatosak, én mindenesetre azt hiszem, több zsír, mint hús volt benne. Egyes tételek, sőt azt hiszem szinte mind kifogásolható ilyen-olyan szempontból, legalábbis gyakran hozakodnak elő effélékkel a világmegmentő széplelkek. "De Gabiii, szőlőcukor van a kolbászban, nem ökológiai gazdálkodásból származik, illetve jajjszegény összeszorongatva éldegélő ketreces csirkék!" A túlélésünkről van szó, nem állatvédelmi és "bio"-szempontokról. Legyünk annyira önzők, hogy ne az állatokon essen meg a szívünk meg a szegény nem öko/bio-növényeken, hanem saját magunkon! 

Tehát: reggeli: 3 tojásból rántotta disznózsíron párolt hagymán sütve, bőven megszórva kolbásszal, a serpenyőben egy csepp zsírt sem hagyunk, ráöntjük a tányérra helyezett rántottára! Viszem magammal a kisebb-nagyobb dobozkáimat a munkahelyemre. Mondtam már? :-) http://www.facebook.com/PaleoKozpont A dobozok töpörtyűt (tudom, van, amit tejjel pirítanak!), hasaalja szalonnakockákat, kolbászkarikákat rejtenek. Ezeket a jutalomfalatkákat napközben igyekszem elpusztítani. Csak először furcsa ám minden nélkül magában enni, vígan hozzá lehet szokni, hogy a töpörtyű körete a szalonna. :-) Korábban almát is eszegettem hozzá, de most úgy beszigorodtam, hogy az sem hiányzik. Ebédre (ez nagyon nem az óramutató járásával megegyező időpontot jelöl, volt, hogy du. 4-ig nem éheztem meg) ettem párolóbetéten párolt karfiolt (brokkoli is mehet, sőt az kell is!), reszelt sajttal, majonézzel és kockákra vágott sült szalonnával és annak zsírjával bőven meglocsolva, sóval, borssal. Délután megint töpörtyű-szalonna, sőt kaptunk kóstolót a Csíkvarsai Csípős Csodafalatból, ez egy nagyon finom szürkemarha-szalámi, ami ellen senkinek semmi kifogása nem lehet: ellenőrzött biológiai gazdaságból származó, a Vértes Natúrpark területén legelésző szürkemarha húsából készítik! Este már nem voltam éhes, nem ettem. De ha éhes lettem volna, kolbászt sütöttem volna. Ez a kolbászmánia biztos valami tudatalatti Freudi becsípődés... ;-) 


Aztán szoktam olyan perverz dolgokat is művelni, hogy jó sok fokhagymát és szalonnakockát szórók a disznózsírra és megsütöm, majd kenyér nélkül csak úgy magában elkanalazgatom esetleg csemegeuborkával. Spar-ossal, persze abban is van icike-picike cukor, de ilyesmiken nem akadhatunk ki, mert akkor tényleg ott tartanánk, hogy az égvilágon semmit sem ehetünk. Nem egy ilyen kifogáskeresővel hoz össze a Paleo Központ, aki szépen elsorolgatja, hogy az általam elmondottakban hol a hiba, ilyenkor mindig Eric Berne Emberi játszámák c. könyvéből az "Igen, de" jut eszembe. 

Ebédre a legjobb, ha sült húst eszel párolt zöldséggel, salátával, majonézzel és a saláta alá is pirítasz szalonnát, és a zsírját is rácsurgatod!! Szoktam vásárolni natúr padlizsánkrémet, telenyomom majonézzel, fokhagymával, szőlőmagolajjal (igen, tudom, Omega-hat van benne), és azt eszegetem a töpörtyű mellé. Ha valaki végképp tanácstalankodik, javaslom a Gastroyal étlapjának alapos áttanulmányozását akár rendelési, akár ötletgyűjtési szándékkal. Nagyon sokat segít belelendülni! 

Napi 10-16 000 NE D-vitamint, halolajkapszulát marékszám, 2db Mega1-et és 5 000 NE C-vitamint szedek. Most tervezek beszerezni igazi C-vitamint por alakban, azaz aszkorbinsavat, illetve káliumcitrátot Szendi Gábor javaslatára a vesekőképződés ellen. Hát én így... 

Nem unalmas, szokták kérdezni? Nekem nem unalmas, hiszen, mint tudjátok, könnyű nekem betartani a paleót, mert van motivációm... ;-)