2014. július 9., szerda

Új gyógyszer

Tegnap, azaz július 8-án voltam ismét a fehérvári neurológián dr. Hosszú Zoltán főorvos úrnál. Elmeséltem neki, hogy mi történt. Azt mondta, igen, a napszúrás hívta elő a rohamot, ez az orvosi tankönyveiben is szerepel, tehát semmi újjal nem tudtam ezúttal előállni.

Mivel anno év elején úgy beszéltük meg, hogy ha jó lesz az MR-em, megfelezhetem a sokféle mellékhatást előidéző Trileptalt, ezért csak az esti 300mg-ot vettem be. Tegnap óta azonban egy új epilepszia elleni gyógyszerrel bővült a repertoárom, az 500mg-os Levillel. Most két hétig ezt kell szednem reggel, este a 300-as Trileptalt, július 24-e után pedig  reggel 1000mg Levilre kell váltanom. Ősszel megyek vissza a doktor úrhoz élménybeszámolózni.

Várakozás közben rám villant egy rég nem látott tekintet, és megdöbbentő módon azon nyomban beugrott, hogy a fiút az A1 wellnessből ismerem, és utoljára éppen 10 éve találkoztunk. Ennek nagyon örültem. A találkozás tényének is, illetve legfőképpen annak, hogy valami rejtelmes módon, de tökéletesen működik a hosszútávú memóriám! :-)

A mindennapi gyógyszerezésem most így alakul:

Reggel:

  • 20mg Quamatel
  • 8mg Medrol
  • 500mg Levil
Este:
  • 20mg Quamatel
  • 8mg Medrol
  • 300mg Trileptal
Kemós napokon pedig kiegészül a napi 8mg Ondansetron-nal és a 340mg Temozolomide-dal.