Újabban befurakodott a lelkembe a halálfélelem. Úgy rendesen. Pedig minek is ez az önféltés... Az embernek nincs igazi találkozása a halállal, mondja Popper mester. Míg vagyok, halál nincs. Mikor halál van, én nem vagyok. Ugye. De nem-nem!! Hát olyan kár lenne értem!! :-)) Na ezért állandóan rohangálok, tevékenykedem, ismerősöket látogatok, programokat csinálok, hogy véletlenül se kelljen 10 percnél tovább üresjáratban pörögnöm.
Ha imádkozom, megnyugszom. Ilyenkor magamban motyogom a szentenciákat, kéréseimet, kívánságaimat, így lekötöm a tudatom. Viszont ha kiüresedett fejjel (kiüresedett... hát ez vicces megfogalmazás öh-öh) "meditálok", az újabban nem jó, mert jönnek a rémképek. Relaxálni sem vagyok képes éppen emiatt. Minél lazább leszek, annál idegesebb is. :-) Szóval imádkozom, Istenhez beszélek. És gyakran fennhangon magamban is, ha egyedül vagyok. Van már bennem pár Balaton200-nyi vagy Velence10-nyi feszültség. :-)
Agydaganat, mint kulturális kutatási terület:
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Ugyanez Latinovits előadásában megvan a Kossuth Rádió hangtárában.
Gershwin pedig éppen astrocytoma miatt halt meg.
Már összeszedegettem lehetséges okokat is, hogy miért éppen én, miért éppen most... De mégsem áll össze a kép úgy teljes egészében. Gondolom nem is fog. Ha jól meggondolom, az életmódom, táplálkozási és egyéb szokásaim, a pszichés állapotom alapján, az alapján aki vagyok, ahogy élek, amit cselekszem és amennyit gyötröm magam, leginkább egy jó kis gyomorfekélyre vagy cukorbetegségre lennék esélyes, ha valóban minden betegség főleg belső okokra vezethető vissza, olyan okokra, amelyekről mi magunk tehetünk.
Tanárúr szerint a daganat genetikai betegség. Megkergült egy gén. Na de hogy az mitől bolondul meg... Valami kiváltó oka nyilván kell, hogy legyen. Azért foglalkoztat különösen a kialakulás oka, mert ha tudnám, azt is tudnám, min változtassak, hogy ne újuljon ki. Mert attól is tartok, hogy kimetszik, aztán visszanő. (Már hallom is: vigyázzak, mert a gondolat teremtő erő!) Azért tartom borzasztó igazságtalanságnak ezt az állapotot, mert fizikai szinten nem vagyok egy direkt önpusztító személyiség.
Bár lehetséges, hogy az a rengeteg génmódosított, hipermarketes zöldségben-gyümölcsben található vegyszer vagy a hónaljdezodorban található alumínium koncentrálódott a testemben. Vagy éppen a szintetikus multivitaminok. Vagy a kerékpározás során beszívott benzingőz. Vagy az évek hosszú sora alatt a magamra kent tízezer liter testápoló, arckrém, kézkrém, fogkrém, sampon, balzsam, hajhab. A háztartási vegyszerek. Az irodai munkák 8-10-14 órája alatt begyűjtött monitorsugárzás és az elektroszmog és a mobiltelefon. Szolárium. A rádióhullámok és magas feszültségű vezetékek. A HAARP- antennamező. Vagy mert közel van Inota és Pétfürdő, rossz a városunk levegője. Szennyezett a csapvíz. És a Hartman-csomók, a Ley-vonalak meg a földsugárzás. És rossz helyen van az ágyunk. :-) Vagy harmincas nők elleni összeesküvés áldozata vagyok. Áááááááááááááá!!!!!!!!
Az a bajom, hogy nem bírom elhinni, hogy én csináltam magamnak. Nem bírom elhinni, hogy CSAKIS a szülés körüli őrület miatt alakult ki. Mindez együtt vagy egyik sem... Úgysem fogom megtudni. Van ez a "vádold az áldozatot" technika, hozzáállás, módszer, szemlélet. Te tehetsz róla, úgy kell neked! Jó sok emberrel találkozom, aki szerint magamnak köszönhetem a betegségem. Az lenne jó, ha a betegségek kialakulását megelőzően hívnák fel az ember figyelmét rá, mert utólag tényleg olyan könnyű okosnak lenni. Például így képzelem: Gabi, ne szülj gyereket, mert agydaganatod lesz a terhesség és a szülés és a szoptatás miatti nehézségek folytán. Vagy: Gabi, ne idegeskedj annyit amiatt, hogy agydaganatod van, mert még magas vérnyomásod is lesz hozzá, meg meszes ereid. :-)
Volt, aki azt mondta, hogy a lelkem sejtszinten (!) emlékezett rá, hogy egyik életében belehalt a szülésbe, és azért nem akart a kislányom megszületni, és azért nem akarta a testem elengedni. Eddig ez volt a legvadabb ötlet.
Én úgy gondolok magamra, mint aki kb. 75%-osan megtesz mindent azért, hogy sokáig egészséges maradjon. Tényleg már-már túl jó "kislány" is vagyok. Nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok, nem bulizok, szórakozni se járok, nem szeretem a magyaros ételeket, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, magokat eszem és vitaminokat, sok vizet iszom és gyógyteákat, este 9-kor ágyban vagyok. Újabban már kávét sem iszom és tévét se nézek. Amióta anyuka vagyok, igaz, nem sportolok, ellenben rengeteget sétálok (min.6 kilométert, ha kimozdulunk) babakocsival. Az egyetlen "káros szenvedélyem", hogy viszonylag sok csokit eszem, de simán vannak olyan hetek, hogy egyetlen sportszeletet sem. :-) Szóval nálam lényegesen önsorsrontóbb embereket ismerek, és nem betegek. Na itt jön akkor képbe, hogy igen, ők ehetnek-ihatnak amit akarnak, mert lelkileg rendben vannak, te Gabi meg nem. :P
Költői kérdés: lehet-e az ember teljesen nyugodt és feszültségmentes, miután agydaganatot diagnosztizáltak nála? Nemde kéne egy szakember, aki segít feldolgozni a diagnózis okozta stresszt, szorongást, kétségbeesést, önvádat, önsajnálatot, halálfélelmet?
Azt érzem, kevés nekem az "öngyógyítás", én nem bírok magammal. Nálam sokkal nagyobb erő kezében vagyok, és őt nem "programozhatom". Kicsi egóm kapkod fűhöz-fához, szalad a vargához, fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz, és mégis-mégis úgy érzi, nem a maga ura, és nincs segítség, mert a sorsa Magasabb Fórumon dől el. De erről nem írok, mert az előző bejegyzéseim is már inkább megtérés-történet lettek, semmint az asztrocitómáé. ;-)
"LEGYEN MEG A TE AKARATOD."
