2008. szeptember 30., kedd
Töprengések
Orvos szerint a daganat az agyburokban keletkezett, és nagy valószínűséggel gyerekkorom óta nődögél, és mostanra érte el azt a méretet, amely már tüneteket okoz. Nyilván ezt majd a szövettan igazolja vagy cáfolja, mindenesetre, ha valóban így van, és tényleg gyerekkorom óta kotlik ezen a tojáson a fejem, az sok dologra választ adna. Hogy mást ne mondjak, a folyamatos depressziós, ok nélkül sírós-rívós, iszonyatos lelki fájdalmakkal teli periódusaimra egészen kiskorom óta!!! Mert kérem én már az óvodában is elkülönülő, magambahúzódó, szomorkodós kisgyerek voltam. Aztán meg minden csak fokozódott. Szóval klassz kis fogas lehetne ez a digi-dagi-daganat, amire sokmindent rápakolhatnék, és utólag komoly magyarázatot kapna és értelmet nyerne rengeteg olyan élményem, érzésem, viselkedésem, amely csak sötét folt az életemben... Akkor viszont nagy kár, hogy nem derült ki sokkal előbb, hogy szervi eredetű lelki nyavalyáktól szenvedek, és ezen nem segít a Xanax, a Stilnox meg az Atarax, a pszichológus meg a természetgyógyász...
Aztán persze beugrott az a bizonyos 2005 augusztus 20-i csillebérci ESZMÉLETLEN montis verseny.
Az orvos szerint - bár kettétört a sisakom és elvesztettem az eszméletem - az esés és az ütés nem képez daganatot. Ellenben ezt találtam a neten:
Egyértelműen ma még nem lehet arról állást foglalni, hogy mi okozhat agydaganatot. A gyermekkori előfordulás örökletes tényezőket is feltételez a háttérben, ám összességében csak az eseteknek egy kis hányadában mutatták ki, hogy összefüggés lehet a családban korábban előfordult agydaganat és az aktuális betegség között.
A kutatások több kockázati tényezőt is felvetnek úgy mint egyes vegyszerekkel (pl. a PVC-gyártásnál használt vinilklorid, oldószerek, formaldehid) való tartós munkahelyi kapcsolat vagy a koponya – különösen gyermekkori – röntgenbesugárzása. A koponyasérülések a jelenlegi ismeretek szerint nem növelik az agydaganatok kockázatát. Időről-időre felmerülő kérdés a mobiltelefonok és az adótornyok esetleges hosszú távú káros hatása, ám egyértelmű bizonyítékok mind a mai napig nem láttak napvilágot.
Nos. Nekem volt koponyaröntgenem az eséskor. Sőt utána rengeteg röntgenfelvétel készült az állkapcsomról a fogbeültetés miatt is...
Igazán jó lenne tudni, hogy mitől alakult ki, már csak a személyes érintettségem okán is. :-))
Aztán persze beugrott az a bizonyos 2005 augusztus 20-i csillebérci ESZMÉLETLEN montis verseny.
Az orvos szerint - bár kettétört a sisakom és elvesztettem az eszméletem - az esés és az ütés nem képez daganatot. Ellenben ezt találtam a neten:
Egyértelműen ma még nem lehet arról állást foglalni, hogy mi okozhat agydaganatot. A gyermekkori előfordulás örökletes tényezőket is feltételez a háttérben, ám összességében csak az eseteknek egy kis hányadában mutatták ki, hogy összefüggés lehet a családban korábban előfordult agydaganat és az aktuális betegség között.
A kutatások több kockázati tényezőt is felvetnek úgy mint egyes vegyszerekkel (pl. a PVC-gyártásnál használt vinilklorid, oldószerek, formaldehid) való tartós munkahelyi kapcsolat vagy a koponya – különösen gyermekkori – röntgenbesugárzása. A koponyasérülések a jelenlegi ismeretek szerint nem növelik az agydaganatok kockázatát. Időről-időre felmerülő kérdés a mobiltelefonok és az adótornyok esetleges hosszú távú káros hatása, ám egyértelmű bizonyítékok mind a mai napig nem láttak napvilágot.
Nos. Nekem volt koponyaröntgenem az eséskor. Sőt utána rengeteg röntgenfelvétel készült az állkapcsomról a fogbeültetés miatt is...
Igazán jó lenne tudni, hogy mitől alakult ki, már csak a személyes érintettségem okán is. :-))
2008. szeptember 29., hétfő
2008. szeptember 25., csütörtök
Agyhírek
Szeptember 29-én megyek egy újabb, önkéntes és magánúton intézett MR-re. Tudnom kell, mi van odabent.
Újabban befurakodott a lelkembe a halálfélelem. Úgy rendesen. Pedig minek is ez az önféltés... Az embernek nincs igazi találkozása a halállal, mondja Popper mester. Míg vagyok, halál nincs. Mikor halál van, én nem vagyok. Ugye. De nem-nem!! Hát olyan kár lenne értem!! :-)) Na ezért állandóan rohangálok, tevékenykedem, ismerősöket látogatok, programokat csinálok, hogy véletlenül se kelljen 10 percnél tovább üresjáratban pörögnöm.
Ha imádkozom, megnyugszom. Ilyenkor magamban motyogom a szentenciákat, kéréseimet, kívánságaimat, így lekötöm a tudatom. Viszont ha kiüresedett fejjel (kiüresedett... hát ez vicces megfogalmazás öh-öh) "meditálok", az újabban nem jó, mert jönnek a rémképek. Relaxálni sem vagyok képes éppen emiatt. Minél lazább leszek, annál idegesebb is. :-) Szóval imádkozom, Istenhez beszélek. És gyakran fennhangon magamban is, ha egyedül vagyok. Van már bennem pár Balaton200-nyi vagy Velence10-nyi feszültség. :-)
Agydaganat, mint kulturális kutatási terület:
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Ugyanez Latinovits előadásában megvan a Kossuth Rádió hangtárában.
Gershwin pedig éppen astrocytoma miatt halt meg.
Már összeszedegettem lehetséges okokat is, hogy miért éppen én, miért éppen most... De mégsem áll össze a kép úgy teljes egészében. Gondolom nem is fog. Ha jól meggondolom, az életmódom, táplálkozási és egyéb szokásaim, a pszichés állapotom alapján, az alapján aki vagyok, ahogy élek, amit cselekszem és amennyit gyötröm magam, leginkább egy jó kis gyomorfekélyre vagy cukorbetegségre lennék esélyes, ha valóban minden betegség főleg belső okokra vezethető vissza, olyan okokra, amelyekről mi magunk tehetünk.
Tanárúr szerint a daganat genetikai betegség. Megkergült egy gén. Na de hogy az mitől bolondul meg... Valami kiváltó oka nyilván kell, hogy legyen. Azért foglalkoztat különösen a kialakulás oka, mert ha tudnám, azt is tudnám, min változtassak, hogy ne újuljon ki. Mert attól is tartok, hogy kimetszik, aztán visszanő. (Már hallom is: vigyázzak, mert a gondolat teremtő erő!) Azért tartom borzasztó igazságtalanságnak ezt az állapotot, mert fizikai szinten nem vagyok egy direkt önpusztító személyiség.
Bár lehetséges, hogy az a rengeteg génmódosított, hipermarketes zöldségben-gyümölcsben található vegyszer vagy a hónaljdezodorban található alumínium koncentrálódott a testemben. Vagy éppen a szintetikus multivitaminok. Vagy a kerékpározás során beszívott benzingőz. Vagy az évek hosszú sora alatt a magamra kent tízezer liter testápoló, arckrém, kézkrém, fogkrém, sampon, balzsam, hajhab. A háztartási vegyszerek. Az irodai munkák 8-10-14 órája alatt begyűjtött monitorsugárzás és az elektroszmog és a mobiltelefon. Szolárium. A rádióhullámok és magas feszültségű vezetékek. A HAARP- antennamező. Vagy mert közel van Inota és Pétfürdő, rossz a városunk levegője. Szennyezett a csapvíz. És a Hartman-csomók, a Ley-vonalak meg a földsugárzás. És rossz helyen van az ágyunk. :-) Vagy harmincas nők elleni összeesküvés áldozata vagyok. Áááááááááááááá!!!!!!!!
Az a bajom, hogy nem bírom elhinni, hogy én csináltam magamnak. Nem bírom elhinni, hogy CSAKIS a szülés körüli őrület miatt alakult ki. Mindez együtt vagy egyik sem... Úgysem fogom megtudni. Van ez a "vádold az áldozatot" technika, hozzáállás, módszer, szemlélet. Te tehetsz róla, úgy kell neked! Jó sok emberrel találkozom, aki szerint magamnak köszönhetem a betegségem. Az lenne jó, ha a betegségek kialakulását megelőzően hívnák fel az ember figyelmét rá, mert utólag tényleg olyan könnyű okosnak lenni. Például így képzelem: Gabi, ne szülj gyereket, mert agydaganatod lesz a terhesség és a szülés és a szoptatás miatti nehézségek folytán. Vagy: Gabi, ne idegeskedj annyit amiatt, hogy agydaganatod van, mert még magas vérnyomásod is lesz hozzá, meg meszes ereid. :-)
Volt, aki azt mondta, hogy a lelkem sejtszinten (!) emlékezett rá, hogy egyik életében belehalt a szülésbe, és azért nem akart a kislányom megszületni, és azért nem akarta a testem elengedni. Eddig ez volt a legvadabb ötlet.
Én úgy gondolok magamra, mint aki kb. 75%-osan megtesz mindent azért, hogy sokáig egészséges maradjon. Tényleg már-már túl jó "kislány" is vagyok. Nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok, nem bulizok, szórakozni se járok, nem szeretem a magyaros ételeket, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, magokat eszem és vitaminokat, sok vizet iszom és gyógyteákat, este 9-kor ágyban vagyok. Újabban már kávét sem iszom és tévét se nézek. Amióta anyuka vagyok, igaz, nem sportolok, ellenben rengeteget sétálok (min.6 kilométert, ha kimozdulunk) babakocsival. Az egyetlen "káros szenvedélyem", hogy viszonylag sok csokit eszem, de simán vannak olyan hetek, hogy egyetlen sportszeletet sem. :-) Szóval nálam lényegesen önsorsrontóbb embereket ismerek, és nem betegek. Na itt jön akkor képbe, hogy igen, ők ehetnek-ihatnak amit akarnak, mert lelkileg rendben vannak, te Gabi meg nem. :P
Költői kérdés: lehet-e az ember teljesen nyugodt és feszültségmentes, miután agydaganatot diagnosztizáltak nála? Nemde kéne egy szakember, aki segít feldolgozni a diagnózis okozta stresszt, szorongást, kétségbeesést, önvádat, önsajnálatot, halálfélelmet?
Azt érzem, kevés nekem az "öngyógyítás", én nem bírok magammal. Nálam sokkal nagyobb erő kezében vagyok, és őt nem "programozhatom". Kicsi egóm kapkod fűhöz-fához, szalad a vargához, fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz, és mégis-mégis úgy érzi, nem a maga ura, és nincs segítség, mert a sorsa Magasabb Fórumon dől el. De erről nem írok, mert az előző bejegyzéseim is már inkább megtérés-történet lettek, semmint az asztrocitómáé. ;-)
"LEGYEN MEG A TE AKARATOD."
Újabban befurakodott a lelkembe a halálfélelem. Úgy rendesen. Pedig minek is ez az önféltés... Az embernek nincs igazi találkozása a halállal, mondja Popper mester. Míg vagyok, halál nincs. Mikor halál van, én nem vagyok. Ugye. De nem-nem!! Hát olyan kár lenne értem!! :-)) Na ezért állandóan rohangálok, tevékenykedem, ismerősöket látogatok, programokat csinálok, hogy véletlenül se kelljen 10 percnél tovább üresjáratban pörögnöm.
Ha imádkozom, megnyugszom. Ilyenkor magamban motyogom a szentenciákat, kéréseimet, kívánságaimat, így lekötöm a tudatom. Viszont ha kiüresedett fejjel (kiüresedett... hát ez vicces megfogalmazás öh-öh) "meditálok", az újabban nem jó, mert jönnek a rémképek. Relaxálni sem vagyok képes éppen emiatt. Minél lazább leszek, annál idegesebb is. :-) Szóval imádkozom, Istenhez beszélek. És gyakran fennhangon magamban is, ha egyedül vagyok. Van már bennem pár Balaton200-nyi vagy Velence10-nyi feszültség. :-)
Agydaganat, mint kulturális kutatási terület:
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Ugyanez Latinovits előadásában megvan a Kossuth Rádió hangtárában.
Gershwin pedig éppen astrocytoma miatt halt meg.
Már összeszedegettem lehetséges okokat is, hogy miért éppen én, miért éppen most... De mégsem áll össze a kép úgy teljes egészében. Gondolom nem is fog. Ha jól meggondolom, az életmódom, táplálkozási és egyéb szokásaim, a pszichés állapotom alapján, az alapján aki vagyok, ahogy élek, amit cselekszem és amennyit gyötröm magam, leginkább egy jó kis gyomorfekélyre vagy cukorbetegségre lennék esélyes, ha valóban minden betegség főleg belső okokra vezethető vissza, olyan okokra, amelyekről mi magunk tehetünk.
Tanárúr szerint a daganat genetikai betegség. Megkergült egy gén. Na de hogy az mitől bolondul meg... Valami kiváltó oka nyilván kell, hogy legyen. Azért foglalkoztat különösen a kialakulás oka, mert ha tudnám, azt is tudnám, min változtassak, hogy ne újuljon ki. Mert attól is tartok, hogy kimetszik, aztán visszanő. (Már hallom is: vigyázzak, mert a gondolat teremtő erő!) Azért tartom borzasztó igazságtalanságnak ezt az állapotot, mert fizikai szinten nem vagyok egy direkt önpusztító személyiség.
Bár lehetséges, hogy az a rengeteg génmódosított, hipermarketes zöldségben-gyümölcsben található vegyszer vagy a hónaljdezodorban található alumínium koncentrálódott a testemben. Vagy éppen a szintetikus multivitaminok. Vagy a kerékpározás során beszívott benzingőz. Vagy az évek hosszú sora alatt a magamra kent tízezer liter testápoló, arckrém, kézkrém, fogkrém, sampon, balzsam, hajhab. A háztartási vegyszerek. Az irodai munkák 8-10-14 órája alatt begyűjtött monitorsugárzás és az elektroszmog és a mobiltelefon. Szolárium. A rádióhullámok és magas feszültségű vezetékek. A HAARP- antennamező. Vagy mert közel van Inota és Pétfürdő, rossz a városunk levegője. Szennyezett a csapvíz. És a Hartman-csomók, a Ley-vonalak meg a földsugárzás. És rossz helyen van az ágyunk. :-) Vagy harmincas nők elleni összeesküvés áldozata vagyok. Áááááááááááááá!!!!!!!!
Az a bajom, hogy nem bírom elhinni, hogy én csináltam magamnak. Nem bírom elhinni, hogy CSAKIS a szülés körüli őrület miatt alakult ki. Mindez együtt vagy egyik sem... Úgysem fogom megtudni. Van ez a "vádold az áldozatot" technika, hozzáállás, módszer, szemlélet. Te tehetsz róla, úgy kell neked! Jó sok emberrel találkozom, aki szerint magamnak köszönhetem a betegségem. Az lenne jó, ha a betegségek kialakulását megelőzően hívnák fel az ember figyelmét rá, mert utólag tényleg olyan könnyű okosnak lenni. Például így képzelem: Gabi, ne szülj gyereket, mert agydaganatod lesz a terhesség és a szülés és a szoptatás miatti nehézségek folytán. Vagy: Gabi, ne idegeskedj annyit amiatt, hogy agydaganatod van, mert még magas vérnyomásod is lesz hozzá, meg meszes ereid. :-)
Volt, aki azt mondta, hogy a lelkem sejtszinten (!) emlékezett rá, hogy egyik életében belehalt a szülésbe, és azért nem akart a kislányom megszületni, és azért nem akarta a testem elengedni. Eddig ez volt a legvadabb ötlet.
Én úgy gondolok magamra, mint aki kb. 75%-osan megtesz mindent azért, hogy sokáig egészséges maradjon. Tényleg már-már túl jó "kislány" is vagyok. Nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok, nem bulizok, szórakozni se járok, nem szeretem a magyaros ételeket, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, magokat eszem és vitaminokat, sok vizet iszom és gyógyteákat, este 9-kor ágyban vagyok. Újabban már kávét sem iszom és tévét se nézek. Amióta anyuka vagyok, igaz, nem sportolok, ellenben rengeteget sétálok (min.6 kilométert, ha kimozdulunk) babakocsival. Az egyetlen "káros szenvedélyem", hogy viszonylag sok csokit eszem, de simán vannak olyan hetek, hogy egyetlen sportszeletet sem. :-) Szóval nálam lényegesen önsorsrontóbb embereket ismerek, és nem betegek. Na itt jön akkor képbe, hogy igen, ők ehetnek-ihatnak amit akarnak, mert lelkileg rendben vannak, te Gabi meg nem. :P
Költői kérdés: lehet-e az ember teljesen nyugodt és feszültségmentes, miután agydaganatot diagnosztizáltak nála? Nemde kéne egy szakember, aki segít feldolgozni a diagnózis okozta stresszt, szorongást, kétségbeesést, önvádat, önsajnálatot, halálfélelmet?
Azt érzem, kevés nekem az "öngyógyítás", én nem bírok magammal. Nálam sokkal nagyobb erő kezében vagyok, és őt nem "programozhatom". Kicsi egóm kapkod fűhöz-fához, szalad a vargához, fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz, és mégis-mégis úgy érzi, nem a maga ura, és nincs segítség, mert a sorsa Magasabb Fórumon dől el. De erről nem írok, mert az előző bejegyzéseim is már inkább megtérés-történet lettek, semmint az asztrocitómáé. ;-)
"LEGYEN MEG A TE AKARATOD."
2008. szeptember 19., péntek
MEGSZÜLETETT AZ ÍTÉLET
Tegnap, 2008. szeptember 18-án eldőlt a sorsom: október 13-án, hétfőn fekszem be az Amerikai útra és egy vagy két nap múlva, a vizsgálatokat követően, kiműtik a gombócot a fejemből.
Czirják Tanárúr rámbízta a döntést az időpontot illetően. Hogy miért e nap mellett határoztam, legyen az én és egy canadahun-os ismerősöm "titka". :-)
A Tanárúrral beszélgetés helyretett bennem pár kérdést. A túlélési esélyekről például. Mint írtam, jól kiműveltem magam a netről, és a Wikipedia ezt írta: For low grade astrocytomas, removal of the tumor will generally allow functional survival for many years. In some reports, the 5 year survival has been over 90% with well resected tumors.
Az én olvasatomban ez azt jelentette, hogy kimetszik a daganatot, a műtét sikerül is, de kezdhetek visszaszámolni 5 évig, aztán harangoztak. Tanárúr elmondta, hogy bízzam rá a dolgokat: nem én vagyok az első, hiszen többezer esettel találkozott már, és hozzátette, ő is megpróbált tapétázni barkácskönyvek alapján, de a végeredmény bizony katasztrofális lett. Megbeszéltük, hogy "hmm-hmm... a párom éppen most készül elkészíteni élete első saját borát és már vett is hozzá egy borkészítési alapkönyvet", és ezen elnevetgéltünk kicsit.
Tehát a fenti idézet leginkább azt jelenti, hogy ha jól ki van metszve a gombóc, 90%-os esély van rá, hogy 5 évig nem nő vissza, és nem 90%-os az esély az egyén ötéves túlélésére. Így olvasson a laikus páciens. Nos, ez megnyugtató. Ellenben manipulatív szándékú kérdésemre, hogy legyen-e testvére Borinak vagy ne legyen, illetve gyűjtsek-e nyugdíj-előtakarékosságra, azt válaszolta: majd a szövettan tükrében válaszol, addig felesleges ezzel foglalkozni. Tanárúr szívélyes, barátságos és emberségesen meleg fogadtatása, viselkedése és hangneme megmelengette a szívünket, majd kezet ráztunk, elköszöntünk és visszatértünk a recepcióra egyeztetni a részleteket 13-val kapcsolatban, mikor is az asszisztens hölgy lélekszakadva rohant utánunk, hogy gyorsan menjünk vissza, mert a Professzor Úr még valamit szeretne mondani.
Visszafordultunk a folyosón, ahol rengeteg beteg várakozott kétoldalt. Czirják Tanárúr elindult felénk, a kezében tartotta a Medjugorje-ből kapott Tau-keresztes vagy Antal-keresztes karláncomat, ami valami különös "véletlen" folytán észrevétlen lepottyant a csuklómról a konzultáció alatt. Teljesen elhűltem, hogy nem vettem észre, és azt mondtam páromnak, Balázsnak, hogy bizonyára nincs már rá szükségem, de ő úgy látta, hogy Tanárúrnak meg kellett fognia, és a saját energiáival is fel kellett töltenie a láncomat. Ezzel mindenképpen egyetértek. :-)
Biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és egyszer és mindenkorra kiűzetik a fejemből az agyam érzelmi központjára telepedett ördög, és soha többé nem lesz szervi eredetű depresszióm, öngyilkossági késztetésem, megmagyarázhatatlan dührohamom és egyéb organikus pszichés bajom, hanem ha mégis, az csakis az én művem lesz, és ez a lelkemre telepedő sötétség végre eltűnik belőlem és békénhagy. Megnyugodtam, Isten lássa lelkem! Nem hadakozom a műtét ellen, hiszen nem az életemre törnek, hanem éppen megmentik azt. Néha a Jóisten angyalai orvosok képében sietnek megmentésünkre. Ami a lelkemnek a keresztelő, a testemnek az operáció.
Az okokat illetően pedig... vannak elképzeléseim, feltételezéseim, ésszerű és ésszerűtlen magyarázataim, agyalok is rajta éppen eleget, és úgy érzem, ez az egész, az eddigi életem, és az eddigi életem végére felkerült óriási pont (daganat), és ez a betegség-állapot egy hatalmas kirakósjáték, és minden kis elemére van írva valami, ami igaz is lehet, meg nem is, és a végén csak összeáll, ha elég messziről vagy magasról nézek rá, hogy HAZAÉRTÉL.
Legbelül mindig is éreztem, hogy mire 35 éves leszek, minden meg fog változni körülöttem, bennem, a másokkal való kapcsolatomban. Jövő márciusban jár le az ötödik hétév. Hitem szerint a megpróbáltatásaim és hányattatásaim végére értem. Nincs más dolgom, csak szeressem azt, aki vagyok, azokat, akik engem szeretnek és örüljek! És a Jóisten kísér az utamon! Ámen. ;-)
Czirják Tanárúr rámbízta a döntést az időpontot illetően. Hogy miért e nap mellett határoztam, legyen az én és egy canadahun-os ismerősöm "titka". :-)
A Tanárúrral beszélgetés helyretett bennem pár kérdést. A túlélési esélyekről például. Mint írtam, jól kiműveltem magam a netről, és a Wikipedia ezt írta: For low grade astrocytomas, removal of the tumor will generally allow functional survival for many years. In some reports, the 5 year survival has been over 90% with well resected tumors.
Az én olvasatomban ez azt jelentette, hogy kimetszik a daganatot, a műtét sikerül is, de kezdhetek visszaszámolni 5 évig, aztán harangoztak. Tanárúr elmondta, hogy bízzam rá a dolgokat: nem én vagyok az első, hiszen többezer esettel találkozott már, és hozzátette, ő is megpróbált tapétázni barkácskönyvek alapján, de a végeredmény bizony katasztrofális lett. Megbeszéltük, hogy "hmm-hmm... a párom éppen most készül elkészíteni élete első saját borát és már vett is hozzá egy borkészítési alapkönyvet", és ezen elnevetgéltünk kicsit.
Tehát a fenti idézet leginkább azt jelenti, hogy ha jól ki van metszve a gombóc, 90%-os esély van rá, hogy 5 évig nem nő vissza, és nem 90%-os az esély az egyén ötéves túlélésére. Így olvasson a laikus páciens. Nos, ez megnyugtató. Ellenben manipulatív szándékú kérdésemre, hogy legyen-e testvére Borinak vagy ne legyen, illetve gyűjtsek-e nyugdíj-előtakarékosságra, azt válaszolta: majd a szövettan tükrében válaszol, addig felesleges ezzel foglalkozni. Tanárúr szívélyes, barátságos és emberségesen meleg fogadtatása, viselkedése és hangneme megmelengette a szívünket, majd kezet ráztunk, elköszöntünk és visszatértünk a recepcióra egyeztetni a részleteket 13-val kapcsolatban, mikor is az asszisztens hölgy lélekszakadva rohant utánunk, hogy gyorsan menjünk vissza, mert a Professzor Úr még valamit szeretne mondani.
Visszafordultunk a folyosón, ahol rengeteg beteg várakozott kétoldalt. Czirják Tanárúr elindult felénk, a kezében tartotta a Medjugorje-ből kapott Tau-keresztes vagy Antal-keresztes karláncomat, ami valami különös "véletlen" folytán észrevétlen lepottyant a csuklómról a konzultáció alatt. Teljesen elhűltem, hogy nem vettem észre, és azt mondtam páromnak, Balázsnak, hogy bizonyára nincs már rá szükségem, de ő úgy látta, hogy Tanárúrnak meg kellett fognia, és a saját energiáival is fel kellett töltenie a láncomat. Ezzel mindenképpen egyetértek. :-)
Biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és egyszer és mindenkorra kiűzetik a fejemből az agyam érzelmi központjára telepedett ördög, és soha többé nem lesz szervi eredetű depresszióm, öngyilkossági késztetésem, megmagyarázhatatlan dührohamom és egyéb organikus pszichés bajom, hanem ha mégis, az csakis az én művem lesz, és ez a lelkemre telepedő sötétség végre eltűnik belőlem és békénhagy. Megnyugodtam, Isten lássa lelkem! Nem hadakozom a műtét ellen, hiszen nem az életemre törnek, hanem éppen megmentik azt. Néha a Jóisten angyalai orvosok képében sietnek megmentésünkre. Ami a lelkemnek a keresztelő, a testemnek az operáció.
Az okokat illetően pedig... vannak elképzeléseim, feltételezéseim, ésszerű és ésszerűtlen magyarázataim, agyalok is rajta éppen eleget, és úgy érzem, ez az egész, az eddigi életem, és az eddigi életem végére felkerült óriási pont (daganat), és ez a betegség-állapot egy hatalmas kirakósjáték, és minden kis elemére van írva valami, ami igaz is lehet, meg nem is, és a végén csak összeáll, ha elég messziről vagy magasról nézek rá, hogy HAZAÉRTÉL.
Legbelül mindig is éreztem, hogy mire 35 éves leszek, minden meg fog változni körülöttem, bennem, a másokkal való kapcsolatomban. Jövő márciusban jár le az ötödik hétév. Hitem szerint a megpróbáltatásaim és hányattatásaim végére értem. Nincs más dolgom, csak szeressem azt, aki vagyok, azokat, akik engem szeretnek és örüljek! És a Jóisten kísér az utamon! Ámen. ;-)
2008. szeptember 13., szombat
2008. szeptember 11., csütörtök
"Ahhoz, hogy az ember önmagára eszméljen, el kell tévednie!” “Akinek nincsenek kétségei, annak hite sincs, csak fanatikus.”
A mottóimnak (Popper Péter: Van ott valaki?) megfelelően tehát tévelygek és kételkedem, miközben hiszek és talán önmagamra eszmélek. Valahogy így. Ígérem, csapongok. Most éppen jól érzem magam.
Nem is tudom, hogyan fogjak hozzá... Elakad a szavam, gyorsabban ver a szívem, és megtelek hálával és szeretettel, amint a rengeteg kedves, biztató, buzdító szóra, levélre, hozzászólásra, telefonhívásra gondolok, amelyet Tőletek kaptam! Hosszú időbe telt megválaszolni a leveleket, utólag is bocsánatot kérek azoktól, akiket megvárakoztattam. Nagyon meghatott a kedvességetek és segítőkészségetek. Köszönöm a Jóistennek, hogy vagytok, hogy törődtök velem-velünk, gondoltok rám, és erőt meríthetek belőletek! Ugye tudjátok, milyen sokat jelent nekem a visszajelzésetek, és itt nem az íráskészségem méltatókra gondolok. ;-) Úgy érzem, fantasztikus közösség részese lettem általatok. Annyi mindent kaptam tőletek! Rengeteg hasznos ötletet, meditációs anyagokat, zenéket, együttérzést, egy-egy megvilágosító gondolatot, amelyeket külön ki is írogatok magamnak. Nem hittem volna, hogy ilyen összefogás létezik! KÖSZÖNÖM!!!
Az elmúlt idő során rengeteg változás ment végbe bennem. A diagnózistól számított egy hétig nem ettem semmit. Semmit, csak vizet ittam, mert folyamatosan gombóc volt a torkomban. Aludni sem bírtam, csak gyötrődtem. Hmm… a lélek sötét éjszakája köszöntött rám. Elaludni azért nem mertem, mert borzasztó álmaim voltak magukbahúzó, spirálszerű örvényekről. Fejjel előre bukom a forgó sötétségbe, majd kalimpáló szívvel ébredek. Szörnyű halálfélelmem volt. Ezidőtájt beletörődtem a megváltoztathatatlanba és úgy éreztem, nincs más hátra, mint várni a végzetet. Valóban igaz, hogy a feszültség csak tovább ront mindenen.
A műtéttől iszonyúan megrettentem... Bele fognak piszkálni a fejembe, roncsolnak szöveteket, és én soha többé nem leszek normális!! Nem hagyhatom, hogy ez velem megtörténjen!!! Felébredt bennem valami őserő. :-) Nekiálltam nagyon szorgalmasan programozni, hogy mire legközelebb megyek CT-re, szemmel láthatóan vagy kisebb lesz, vagy teljesen eltűnik ez az agylakó. Egyfolytában imádkozom, meditálok, agykontrollos gyakorlatokat végzek, és vidám dolgokkal igyekszem foglalkozni, nagyokat sétálok a kislányommal, és nem keresgélek több orvosi anyagot a netről. Elhatároztam: meggyógyulok! Nem véletlen kaptam ezt az időt! Mert szeptember 18-a még mindig messze van. Az a vicc az egészben, hogy azok a tünetek, amelyeket olyan szépen részleteztem, egycsapásra eltűntek! Mintha tényleg összeszedtem volna magam! Tele vagyok erővel, energiával, lendülettel. És nem érzem magam betegnek egyáltalán, sőt! Jó, a fejem fájogat, és a szemem is vacakol, de ezenkívül szinte semmi bajom nincs. Nincs betegségtudatom. Sőt újabban nagyon "pörgök". Nincs időm betegnek lenni. :-)) Egyfolytában nyüzsgök és tényleg érzem, hogy felébredt bennem az élniakarás.
Szinte minden
Vasárnap volt a keresztelőm. Nagyon régóta érzem “A” hívást, de mindig elodázgattam, elhessegettem. Tavaly a szüléskor fogadkoztam, hogy ha élve túlélem, megkeresztelkedem. Újjászülettem víztől és Szentlélektől, most már akár mehetek is az Isten országába, ha menni kell. ;-)
De azért a kettősség megvan bennem továbbra is, és gondolom, ez így is marad. A Jó és a Rossz ősi küzdelme zajlik bennem. Műtét vs. időnyerés… Kinek higgyek, kiben bízzak? Csak magamra hagyatkozzam, ugye. De én meg vagyok keveredve. Ellentétes vélemények érkeznek el hozzám, és magam sem tudom gyakran, hogy mit gondoljak. A hitemmel nincs probléma, az intellektuális megközelítésemmel van.
Még egy hosszadalmas hét a következő orvosi konzultációig.
1. Bízzak az orvosokban. Az orvostudomány ma már hihetetlen fejlett. Egyre újabb, korszerűbb eszközök, technológia, felszereltség. Az orvosok tudják, mit miért tesznek.
2. Ne bízzak az orvosokban. Csak kísérleti nyúl leszek. A műtét minimum 1-1,5 millió forintot hoz az intézménynek a TB-kasszából. Érdekük a műtét. Jól felturkálják a fejem, és soha nem leszek az, aki voltam, nem leszek normális, és éppen a műtét következményei miatt leselkednek rám veszélyek.
Az foglalkoztat a legjobban, hogy ha nem megyek el akkor MR-re, nem derül ki semmi, nem merül fel a műtét, akkor mi történne velem a közeljövőben. BIZTOS, hogy lebénulnék? Biztos, hogy történne valami visszafordíthatatlan? Azt akarom megkérdezni a Doktorúrtól, hogy van-e időm? Meglátása szerint mennyire kell sietni a műtéttel? Már az utolsó napjaimat élem műtét nélkül, vagy van még időm? Ha van időm, muszáj most kiírnia időpontot, vagy tud adni pár hónapot, hogy megnézhessük, mi történik a daganatnak nevezett valamivel. Hátha stagnál. Hátha visszahúzódik. Hátha felszívódik, hátha eltűnik. Nézzük meg, mi lenne műtét nélkül. Hát persze kérdés, hogy rám tud-e ijeszteni. Várni szeretnék. Esélyt adni az öngyógyulásnak.
Ha az orvosok játszhatnak az életemmel, én magam is megtehetem ugyanezt, ugye? Miért ne adhatnék magamnak időt? Attól félek, hogy éppen a műtét miatt fogok lerobbanni. Nehogy az legyen, hogy a műtét után mondjuk mozgássérült leszek, és akkor majd a szeretteim azt fogják mondani, de kár, hogy elengedtük a műtétre, jobb lett volna hagyni a dolgokat a maguk menetében, nem kellett volna beavatkozni, nem lett volna szabad hagyni, hogy megturkálják az agyát.
Ne így legyen!!
Ja, de ha karmikus, bevállalt “betegségem” van, akkor úgyse tehetek semmit.
Van itt a városban egy masszázságy-szalon. Voltam régebben párszor gerinckezelésen. Ma reggel összefutottam a vezető hölggyel. Mondtam neki, hogy nem az a baj, amit ő annak idején mondott. Nem a gerincemmel van baj. De szerinte a felső két csigolyám és a gerincem úgy általában - idézem: “cicám, neked tropára ment. De döntsd el te. Nyittasd fel az agyad, ha te úgy akarod. De nincs agydaganatod. Neked a felső két csigolyád meszesedik, azért fáj a fejed, azért nem látsz rendesen, mert behúzta a szemed is.” Ez igaz is lehet, mert iszonyúan fáj a hátam és a vállam már nagyon-nagyon régóta. Ezt a számítógépes munkának tulajdonítottam.
De tényleg? Tényleg az én akaratomon múlik? Tényleg van választásom? Én csináltam magamnak, most múlasszam is el? Vergődök a kétely és az irracionális magabiztosság kettősségében. Igen, én csináltam, el tudom mulasztani. Vállalom a felelősséget magamért, nem keresek bűnbakot, nem hárítom a körülményekre, a civilizációra stb. a daganat kialakulását.
Volt valaki, aki figyelmembe ajánlotta az Új Orvostudomány oldalt. Dr. Hamer azt vallja, hogy minden
A Szervatlasz szerint “Nem Vagyok Jó Anya”- típusú konfliktusom volt a közelmúltban. Ez igaz is. Ez okozta a szervi elváltozást. Észleltem a konfliktust, tudok róla, feloldoztam magam a terhe alól, hiszen jó anya vagyok, jó anya lettem, tudom magamból táplálni a gyermekem. Még most is szopizik, 13 hónaposan, van elég tej. Akikre haragudtam a szülést követő időkben, mindenkinek megbocsátottam. De nem csak úúúgy, hanem rendesen. Mintha meg sem történt volna. Ha a konfliktust nyakon csíptük, tettünk a feloldásáért, elvileg a gyógyulási szakaszban vagyunk. Csak várni kell, hogy elmúljon a szervi tünet, miután a lélekben rend lett.
Az Atlasz szerint a gyógyulási szakaszban vagyok, azért van ez a hatalmas ödémásodás a góc körül az agyamban. És tényleg pont azért tartom rettentő igazságtalannak, hogy most diagnosztizálták nálam ezt az állapotot, mert pár hónapja kezdtem el érezni, hogy végre visszatértem az élők közé a négy fal és a gyes-magány és a baba ellátásával kapcsolatos nehézségeim után. Újra van életkedvem, érdeklődő vagyok, nem a prolémáimon rágódok egész nap, emberek közé megyek, nyitott vagyok és kezdek rendbejönni. Erre meg tessék: agydaganat.
Mindazonáltal hol irracionális optimizmus (MEGGYÓGYULOK!), hol meg kétségbeesett letörtség (MI LESZ VELEM?) vesz rajtam erőt. Imádkozom. Rendszeresen. Megköszönöm a csodákat, amelyekben naponta részesülök. Megköszönöm az életem. A szeretteimet. Mindazt, ami van. Rengeteg zöldség- és gyümölcslevet iszom, ezeket magam préselem. Multivitaminokat fogyasztok, lenmagot, halolajat. Sok vizet iszom. Salaktalanító teát kortyolgatok.
Drága Gyermekem, Gabriella!
Tudom, számodra felfoghatatlan, hogy útjaim kifürkészhetetlenek, de hidd el, csak jó történik veled. Hagyj abba mindent, és bennem bízz, és az orvosokban, akiket érted küldtem. Meg fognak műteni, bár te nem akarod, de ezt a szerepet neked így írtam meg. Rajtad keresztül akarom megtudni, hogy milyen érzés ezen keresztülmenni. Köszönöm, hogy együttműködsz a Tervemben.
Nagyon szeretlek.
Találkozunk még.
Ölel:
A Jóisten.
Vagy:
Drága Gyermekem, Gabriella!
Tudom, számodra felfoghatatlan, hogy útjaim kifürkészhetetlenek, de hidd el, csak jó történik veled. Éppen azokat az embereket és alternatív módszereket küldöm el hozzád, akik segítségével magadtól is meggyógyulsz, és ráébredhetsz az erődre. A hitedre bennem és a teremtőerődre magadban. Az én hasonlatosságomra teremtettelek, emlékszel, ugye? ;-) Ne bízz az orvosokban. Ez egy próbatétel. Vagy segítesz magadon és én is megsegítelek, vagy áldozatot akarsz játaszani, és önként hajtod a fejed a karámba… műtőasztalra, és hagyod, hogy mások döntsék el a sorsodat. A döntés a te kezedben van.
Nagyon szeretlek.
Találkozunk még.
Ölel:
A Jóisten.
Nagyon nehéz eldönteni, hogy egy érzés, egy találkozás, egy esemény azért van, hogy segítsen vagy hogy tévútra vigyen. Tipikus Halak vagyok, igaz? :-) Az egyik erre úszna, a másik arra. Tipikus Halak, de halászlének való ponty vagy harcos piranja...?
Végezetül jöjjön a Confiteor, amit naponta "mantrázok" magamban vagy ötvenszer:
Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Kérem ezért a boldogságos mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket és titeket testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)