MEGSZÜLETETT AZ ÍTÉLET

Tegnap, 2008. szeptember 18-án eldőlt a sorsom: október 13-án, hétfőn fekszem be az Amerikai útra és egy vagy két nap múlva, a vizsgálatokat követően, kiműtik a gombócot a fejemből.

Czirják Tanárúr rámbízta a döntést az időpontot illetően. Hogy miért e nap mellett határoztam, legyen az én és egy canadahun-os ismerősöm "titka". :-)

A Tanárúrral beszélgetés helyretett bennem pár kérdést. A túlélési esélyekről például. Mint írtam, jól kiműveltem magam a netről, és a Wikipedia ezt írta: For low grade astrocytomas, removal of the tumor will generally allow functional survival for many years. In some reports, the 5 year survival has been over 90% with well resected tumors.

Az én olvasatomban ez azt jelentette, hogy kimetszik a daganatot, a műtét sikerül is, de kezdhetek visszaszámolni 5 évig, aztán harangoztak. Tanárúr elmondta, hogy bízzam rá a dolgokat: nem én vagyok az első, hiszen többezer esettel találkozott már, és hozzátette, ő is megpróbált tapétázni barkácskönyvek alapján, de a végeredmény bizony katasztrofális lett. Megbeszéltük, hogy "hmm-hmm... a párom éppen most készül elkészíteni élete első saját borát és már vett is hozzá egy borkészítési alapkönyvet", és ezen elnevetgéltünk kicsit.

Tehát a fenti idézet leginkább azt jelenti, hogy ha jól ki van metszve a gombóc, 90%-os esély van rá, hogy 5 évig nem nő vissza, és nem 90%-os az esély az egyén ötéves túlélésére. Így olvasson a laikus páciens. Nos, ez megnyugtató. Ellenben manipulatív szándékú kérdésemre, hogy legyen-e testvére Borinak vagy ne legyen, illetve gyűjtsek-e nyugdíj-előtakarékosságra, azt válaszolta: majd a szövettan tükrében válaszol, addig felesleges ezzel foglalkozni. Tanárúr szívélyes, barátságos és emberségesen meleg fogadtatása, viselkedése és hangneme megmelengette a szívünket, majd kezet ráztunk, elköszöntünk és visszatértünk a recepcióra egyeztetni a részleteket 13-val kapcsolatban, mikor is az asszisztens hölgy lélekszakadva rohant utánunk, hogy gyorsan menjünk vissza, mert a Professzor Úr még valamit szeretne mondani.

Visszafordultunk a folyosón, ahol rengeteg beteg várakozott kétoldalt. Czirják Tanárúr elindult felénk, a kezében tartotta a Medjugorje-ből kapott Tau-keresztes vagy Antal-keresztes karláncomat, ami valami különös "véletlen" folytán észrevétlen lepottyant a csuklómról a konzultáció alatt. Teljesen elhűltem, hogy nem vettem észre, és azt mondtam páromnak, Balázsnak, hogy bizonyára nincs már rá szükségem, de ő úgy látta, hogy Tanárúrnak meg kellett fognia, és a saját energiáival is fel kellett töltenie a láncomat. Ezzel mindenképpen egyetértek. :-)

Biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és egyszer és mindenkorra kiűzetik a fejemből az agyam érzelmi központjára telepedett ördög, és soha többé nem lesz szervi eredetű depresszióm, öngyilkossági késztetésem, megmagyarázhatatlan dührohamom és egyéb organikus pszichés bajom, hanem ha mégis, az csakis az én művem lesz, és ez a lelkemre telepedő sötétség végre eltűnik belőlem és békénhagy. Megnyugodtam, Isten lássa lelkem! Nem hadakozom a műtét ellen, hiszen nem az életemre törnek, hanem éppen megmentik azt. Néha a Jóisten angyalai orvosok képében sietnek megmentésünkre. Ami a lelkemnek a keresztelő, a testemnek az operáció.

Az okokat illetően pedig... vannak elképzeléseim, feltételezéseim, ésszerű és ésszerűtlen magyarázataim, agyalok is rajta éppen eleget, és úgy érzem, ez az egész, az eddigi életem, és az eddigi életem végére felkerült óriási pont (daganat), és ez a betegség-állapot egy hatalmas kirakósjáték, és minden kis elemére van írva valami, ami igaz is lehet, meg nem is, és a végén csak összeáll, ha elég messziről vagy magasról nézek rá, hogy HAZAÉRTÉL.

Legbelül mindig is éreztem, hogy mire 35 éves leszek, minden meg fog változni körülöttem, bennem, a másokkal való kapcsolatomban. Jövő márciusban jár le az ötödik hétév. Hitem szerint a megpróbáltatásaim és hányattatásaim végére értem. Nincs más dolgom, csak szeressem azt, aki vagyok, azokat, akik engem szeretnek és örüljek! És a Jóisten kísér az utamon! Ámen. ;-)