2013. december 31., kedd

Ez is kipipálva!

Megígértem, hogy csak akkor írok, ha "van valami". Nos, ma volt. Az év utolsó napján az agyam megtréfált életem első igazi epilepsziás nagyrohamával. Eddig csak az absence-ekről volt saját élményes tapasztalatom...

Bementem Bori szobájába, képszakadás. Röppenésnyi emlékmorzsák arról, hogy fel akarok állni, kapaszkodom a gyerekbabakocsiba, de elgurul, majd ráesem a fababaházra, épp nem törik össze. Esek-kelek... Bori mellém térdel, majd szól, hogy hívjam fel a mamát. 

Amikor észhez tértem, észleltem, hogy összepisiltem magam, iszonyúan fáj a szám és a nyelvem, a pulcsim tele van nyállal... Kislányom elmesélte, hogy rángatóztam a padlón.

Kedves Sorstársam arra kért, hívjam az OITI-t. Hívtam. Azt mondta az ügyeletes orvos, hogy ha ilyen jól vagyok, hogy tudok vele beszélni kb. egy órával a roham után, akkor nincs ok aggodalomra. Fő, hogy legyen mellettem valaki. És majd ne felejtsem el megmondani január hatodikán a kezelőorvosomnak, hogy mi történt, mert lehet, hogy kell egy epigyógyszer is...


4 megjegyzés:

  1. Grrr, b*sszus. És ez csak úgy, minden előzmény nélkül?

    VálaszTörlés
  2. Igen, csak úgy váratlanul. Derült égből a grand mal...

    VálaszTörlés
  3. :( bakker. Bori nem ijedt meg nagyon?

    VálaszTörlés
  4. Ó, dehogyisnem. Sokkot kapott. Viszont ügyesen kezeli a telefont kiskora óta, úgyhogy gyorsan megérkezett a segítség. :-)


    VálaszTörlés