Ezt a webnaplót azért hoztam létre, hogy figyelemfelkeltsek, sokkoljak, panaszkodjak, együttérzésre találjak, megoszthassam a reményeimet és kételyeimet, illetve, hogy valami hmm... kreatív tevékenységgel üssem AGYon azt az időt, ami hátravan. Ez lehet több év is akár. Isten tudja.
1974. március 5-én születtem, 34 éves múltam. A kislányom 2007. augusztus 18-án, tehát most volt egyéves. A következő bejegyzésben megírom, hogyan derült ki ez a régóta fennálló hmm... állapot. Mert betegnek azért nem érzem magam.
"KÓR"-történet
Postpartum depressziótól az astrocytomáig
Írhatnám, hogy egy jó kis hipochonderkedésből indult minden
Szülés ótaminden minden
Illetve, mert a nagyon hosszú vajúdás alatt iszonyatos halálfélelmem volt, úgy éreztem, hogy megőrültem, és azt gondoltam, hogy valahogyan benne maradtam abban az állapotban. A fél felem ottmaradt. Mintha elkezdtem volna áttöltődni "odaátra", mégpedig afféle torrent-módon, hogy az új lélek és test jön ide, a régi meg megy oda, ahonnét az új jön és ilyen keresztletöltés alakult ki. Az új test: download complete 100%, én meg olyan 55%-os visszatöltésen megálltam, és úgy maradtam azóta is. És most már csak a kevesebb, mint fél-én van jelen a valóságban, a másik fél meg valamerre kóborol, és nem talál vissza. Ezt a jelenséget SZEMÉLYISÉGVÁLTOZÁSnak hívják. Nem megbolondulásnak, mert akkor nem lennék tudatában a megváltozott személyiségemnek és nem csodálkoznék, hanem csak élnék bele bolond-boldogan a világba.
A szülés után rettentően zsibbadt a bal karom hónapokon át. Az ujjaim végétől a felkaromig. Ezt annak tudtam be, hogy 14 órán át kaptam infúziót, biztos elölt pár ideget és attól van. Kaptam B-vitamin komplexet és egy hűsítő kenőcsöt. Nagy sokára múlt csak el a zsibbadás. Talán ez volt az első tünet, de ezt csak utólag tudom beazonosítani.
Ősszel panaszkodtam a védőnőmnek, hogy gyenge vagyok, sokat sírok ok nélkül, rosszul vagyok, fájok magamnak belül, állandóan ingerült vagyok, álmos, fáradt, kimerült, de persze szeretem a kislányomat, és el tudom látni, nincsen velem semmi baj, csak hiányzik az alvás, a rendes, felébredés nélküli, pihentető, minimum 8-órás alvás. Kitöltöttem egy depresszió-feltérképező kérdőívet, és láss csodát, kiderült, depressziós vagyok.
Felkerestem a védőnő által ajánlott pszichológusnőt, akivel 3 hetente jól elbeszélgettem, elmondtam neki a megváltozott élethelyzetemből fakadó családi-szociális egyéb nehézségeimet, már-már összebarátkoztunk. Ő úgy látta, nem szükséges továbbküldenie egy pszichiáterhez, mert nem kell gyógyszereket szednem, majd belejövök az anyaságba és az új szerepkörbe, de tabletta nem kell, nem vagyok én olyan rosszul. Decemberben már nem is mentem el hozzá.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre furcsábban kezdtem magam érezni, fizikailag is. Rengeteget fájt a fejem, csillapíthatatlanul. 3-4 algopyrin sem segített a tompa, satuérzés-szerű iszonyatos fejfájáson. A vérnyomásom rettentő alacsony volt, 100/60 körül. Tehát tényleg alig éltem. Le voltam lassulva, órákig ábrándoztam, néztem a kislányomat, nem csináltam semmit, csak pelenkáztam, szoptattam, meg amit nagyon kellett. Volt, hogy délután négykor ugrott be, hogy még nem is mosakodtam aznap. Iszonyú nehezemre esett bármit is elkezdeni és befejezni. Egy mosogatás alatt kétszer leültem pihenni. Ezeket még mindig be lehet tudni a kimerültségnek, kialvatlanságnak. A kialvatlanság önmagában képes pszichotikus tüneteket produkálni. Állandó köd ült az agyamon. Mint aki nincs egészen ott, ahol fizikailag van.
Rengeteget olvasok. Helyesebben: igyekszem sokat olvasni. Egyszercsak észrevettem, hogy újabban úgy olvasok, hogy becsukom a jobb szemem, és a ballal nézek csak, mert úgy jobban látok. Később olyan érzéseim voltak, hogy nyom a szemem. Mintha nagyobb lenne a bal szemem, mint a számára kijelölt üreg, és ki akarna jönni. A jobb szememben pedig folyamatosan úszó pálcikák, spirálok és foltok takarják el a látóterem. Na erre azért már felfigyeltem, de még erre is rákentem, hogy persze, mert fáradt a szemem, nem tudok eleget pihenni, holott a kislányom akkor már féléves is elmúlt, ki is tavaszodott, a kedvemnek is illett volna már napsütésesnek lennie.
Aztán elkezdtem szédülni. Ha hirtelen felálltam, elsötétedett a világ. Alacsony vérnyomás, mi más, ugye? Nem törődtem vele, sőt már hozzászoktam. Aztán tudtam szédülni ülve és fekve is, sőt akár becsukott szemekkel.
Majd kezdtem öregasszony lenni:
- Tudod, az a hosszú izé, az a hosszúkás műanyag vacak, tinta van benne, kéken fog, ott van belőle vagy öt az asztalon, és írunk vele, na. Mondd már mi az!
- TOLL?
- Igen, az, a toll. Hát persze. Látod, nem jut eszembe. Kezdek meghülyülni.
És így tovább... bármilyen hétköznapi tárggyal: cumisüveg, konnektor, tányér stb.. Gondoltam: kezdek gyesbeteg lenni, elvesztem az intelligenciámat, a memóriámat, teljesen elhülyülök mire vissza kell valahová mennem dolgozni. Tejóég, mi lesz velem a harmadik évet követően, ha én már félév gyes-magány után is elbutultam!
Majd jött a mindent elsöprő felismerés: orvosra van szükségem! Ez úgy történt, hogy ültem a számítógép előtt, a kislányom aludt, én valamit nézegettem, majd meg kellett kapaszkodnom a szék karfájában, mert zuhantam. Elsötétedettminden
Legközelebb mikor jött a védőnőm, elmondtam neki, hogy micsoda igazságtalanság, hogy amikor egy nő várandós, állandóan vizsgálgatják a testét, küldözgetik ilyen-olyan vizsgálatokra hetente, de aztán amikor vége a humán inkubátor szerepnek, a kutya se törődik vele, hogy' van az anyuka, csak a baba a lényeg. Mondtam neki, hogy nem vagyok jól, megbeszéltük, hogy menjek el nyugodtan a körzeti orvoshoz, kérjek laborbeutalót, majd csak kiderül, mi baj van.
2008 április közepén el is mentem a körzeti orvoshoz. A doktornő beutalt teljes laborvizsgálatra. Megnézette a pajzsmirigyhormont is, hátha az vacakol, és attól gúvad a bal szemem. A laboreredmény ragyogó, tökéletesen egészséges vérem és vizeletem van. A pajzsmirigyhormon (TSH) 0,8822 mIU/L. A referenciatartomány: 0,3500 - 4,9400. Akkor legyen szemészet!
Szemészet 2008. április 30-án. Irigylésreméltóan tökéletes szemeim vannak, az érrendszerem ugyan hypotóniás, azaz alacsony vérnyomásos, de ez nem ok arra, hogy nyomjon és elpálcikázza a látóterem. A szemész javasolta, hogy ne kávézzak, hanem teázzak, mert az lassabban emeli a vérnyomást. Továbbküldött a neurológiára.
Neurológia 2008. június 19. A neurológus hölgy roppant ellenségesen, lekezelően és bántóan viselkedett velem. Velem: gyesbeteg, panaszkodó, unatkozó anyukával, aki alig várja, hogy végre valaki figyeljen rá és meghallgassa. Azt mondta a néni előrehajolva a székén, fenyegető hangsúllyal és testtartással: "Idejön nekem ilyen kialvatlan, karikás szemekkel és arra panaszkodik, hogy fáradt, mert éjszaka még mindig kétszer szoptatja a tízhónapos gyerekét? Hát mit kezdjek én magával?" Rá akart beszélni, hogy nekem az eddig megszokott munkahelyi sürgés-forgás-tevékenység hiányzik, és nem szeretem az otthonlétet. Elsoroltam neki a tüneteimet, beszélgettünk pszichoterápia-szerűen, csak semmi komolykodás, én hipochonder vagyok, ugye. Vizsgálat: jobb majd bal mutatóujjal orrhegyet fogni, majd becsukott szemmel előre-hátra tenni pár lépést. Hümmögött, diktált az asszisztensnek, majd azt kérdezte: "Van még valami vagy végeztünk?" Akkor ugrott be, hogy memóriazavaraim vannak és zuhantam párszor a széken. Nem jutott eszembe, hogy memóriazavarom van, mert memóriazavarom van. :-)))))) Kérdezte, hogy mit szólnék egy Tebofortan nevű agyértágító hatású Ginkgo biloba tartalmú gyógyszerhez? Mondtam: legyen. Majd csóválgatta még egy kicsit a fejét és megint megkérdezte, hogy mit kezdjen velem. "Elvállal egy MR-vizsgálatot?" - kérdezte. El, persze, mi az? Láttam én már doktor House-t, de ez az MR rögtön nem ugrott be, hogy hogy néz ki. Lementem MR-időpontot kérni. Kaptam augusztus 6-ra este 8-ra. Meg egy új időpontot vissza a neurológiára, augusztus 9-re. Tehát kb. 2 hónap várakozás.
Közben azért nem állt meg az őrület a fejemben. Pszichológiai tanulmányaim, ismereteim és könyveim, valamint vonatkozó weblapok segítségével sikeresen diagnosztizáltam magam skizofrénnek.
Kezdtem rettegni. Rettegni attól, hogy megbolondulok, és amikor lesznek ezek a pillanatnyi kihagyásaim, elsötétedéseim most már nemcsak látótérileg, hanem odabent is, akkor hátha kárt teszek a kislányomban. Nem mertem egy pillanatra sem magára hagyni, vittem magammal a fürdőszobába, a konyhába, mindenhol látnom kellett. De még ez sem volt elég, mert nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy amíg én másodpercekre nem vagyok magamban, addig valami nagy baj történik, és mire "újra eszmélek", mondjuk megöltem, vagy kiejtettem az erkélyről, vagy valami más rettenetes rosszat tettem vele. Elkezdtem félni magamtól. Volt, hogy a zárt fürdőszobában játszott a műanyag tengeri állatokkal, én ültem a wc-n és láttam őt, hogy biztonságban van, de volt, hogy "történt velem valami" vérfagyasztó, hideg villanás, és a következő ezredmásodpercben az villant belém: Úristen, mit tettem, hol a kislányom? Csak nem csináltam vele valamit? De persze nem. Játszott a padlón a műanyag kacsával vagy polippal. Ez a hirtelen belémhasító villámlásszerű vérmegfagyasztó érzet nagyon sokszor megtörténik egy nap. Óránként minimum kétszer.
Aztán jöttek pánikrohamok. Elakad a lélegzetem, hirtelen kalimpálni kezd a szívem, ki kell futni a lakásból, el innen, de gyorsan! Volt, hogy már így ébredtem. Ilyen felpörgetetten. Reggel hétkor már úton voltam.
Aztán jöttek a megállíthatatlan hisztériáim, és dührohamaim. Többször kifakadtam a páromnak, hogy nekem már nincsen semmilyen saját életem, saját életterem, én már csak egy rabszolga vagyok, semmi magánéletem nincs, csak gyerekfelügyelő vagyok egész nap, és hogy már úgyse akarok semmit, semmit, semmit, csak aludni, aludni, hát segítsen nekem benne, hogy hadd tudjam magam kipihenni, hadd aludjak délután egy pár órát, vigye le valahová a kislányunkat babakocsizni. De közben persze bűntudatom is volt emiatt, mert a kívülről engem figyelő énem figyelmeztetett a helyzet nevetségességére, meg hogy túl sokat kérek, hiszen ő egész nap dolgozik reggel hattól este ötig. Ez a délutáni alvás meg szabadidő kérdés még most sem oldódott meg. Akkor tudok magammal foglalkozni kicsit, amikor alszik, vagy ha anyukám vigyáz rá. Pedig nagy igényem van az elvonultságra, elmélyedésre, a dolgok rendezésére magamban, és ezt egy 10-11 hónapos pici baba mellett nem lehet kiélni. Szóval gyűlt bennem a feszültség. Folyton ingerült voltam, feszült, szaladgálós, felpörgetett. Pont az ellenkezője, mint addig. Iszonyú gyűlölködőrohamaim támadtak, éreztem, ahogy zsong a vér a fejemben és az ereimben, és ordítanom kell. Megrémültem magamtól. Engem megszállt az ördög. A vérnyomásom akkortájt már rendszeresen ellenőriztem, és döbbenetes kilengéseket mutatott. Hol borzalmasan alacsony volt, hol meg 180 per valamik. A pulzusom rendszeresen 90-100 körül. Anyukámba szegénybe olyanok miatt bele tudtam kötni, hogy azt mondta: “de meleg van.” Én meg le tudtam volna üvölteni a fejét. Megijedtem magamtól gyakran. Mintha valaki átvette volna felettem az irányítást.
Így tengettem napjaimat hol totális levertségben, hol elképesztő felpörgetetten, stresszben, pánikban, menekülési vággyal tetézve, "gyerünk-gyorsan-siessünk-csináljunk-már-valamit-gyorsan!"-típusú mehetnék és cselekvési vágy heves szívdobogással. És közben folyamatosan fáradt voltam. Fáradtabban keltem, mint ahogy feküdtem továbbra is. Alig ettem, mégis híztam.
Azért az kezdett derengeni, hogy a kimerültségem nem lehet arányban a tevékenységeimmel. Jó-jó, tényleg fárasztó egy kisgyerekkel tölteni a nap 24 óráját folyamatosan szabadnap nélkül, de azért messze nem ad annyi elfoglaltságot, hogy ilyen halálos kimerült legyek tőle. Továbbá, azért nagyon-nagyon szeretem és rengeteg örömet ad, és sokkal inkább jó vele lenni, mint mérges-morcos munkatársakkal.
Elkezdtem újra a hagyományos öngyógyítási technikáimat. Relaxáció, vizualizációs gyakorlatok, agykontrollos anyagok és pozitív megerősítések hallgatása babakocsizás közben, pozitív mantrák mondogatása magamban, negatív gondolatok elhessegetése, koncentrálás a szépre-jóra. Beszereztem pár konyhapszichológiai művet is a Park kiadótól, hogy rendbetegyem a lelkem (Fel a fejjel, Mélyponton stb.). Valahogy éreztem, hogy nem vagyok depressziós, vagy ha mégis, ez valami új fajtája lehet, olyan, amit még nem ismerek, mondjuk mániás-depresszió.
De aztán elkezdtem igazán különös dolgokat észlelni. Fekszem az ágyon, kislányom szopizik. Fél szememmel látom ám, hogy a becsukott ajtó homályos üvegtáblája mögött a folyosón elmegy egy alak. Hát ez lehetetlen, hiszen nincs itt senki, csak mi. Ez többször is megismétlődött.
Aztán elalvás előtt, alvás-ébrenlét határon, a behunyt szemeim mögött csodásan ragyogó meleg fényességet láttam. Ennek még örültem is, mert azt gondoltam, nyílik a harmadik szemem, megvilágosodom.
Minden minden Minden
A vizuális hallucinációim egyre jobban fejlődtek. A harmadikon lakunk, ha kinézünk a kisszoba vagy a konyha ablakán szerencsére nem egy másik házat látunk velünk szemben, hanem messze ellátni a dombokra, belátni a tájat. Közvetlen a ház előtt pedig egy erdős rész van. Szóval ha lenézek, lombokat látok. Igenám, de az én szemeim előtt a lombok koncentrikus körökké állnak össze. Sőt nemcsak a lombok, volt már, hogy mást is láttam így. Mintha Photoshop-pal megmachináltam volna a látványt swirl-re vagy effélére. Érdekes, hümmögtem. Majd beugrott, hogy tuti, hogy skizofrén leszek, mert az Egy csodálatos elme c. film is így kezdődött, hogy John Nash összehallucinálta a geometriai látványt egy fickó nyakkendőjének mintázatával.
Közben egyre melegebb nyár lett és egyre jobban hasogatott a fejem. Minél melegebb, annál erőteljesebb zsongás a fejemben.
Aztán elkezdett beszélni bennem Valaki. Egyszer majdnem egész nap velem volt. Toltam a babakocsit a szokásos 3 kilométeremen a lakásunktól anyukámig, és végig jött velem. Felhívta a figyelmemet a virágokra, a növények szépségére, arra, hogy miért érezzem magam teljesnek és boldognak. Vigasztaló volt és kifejezetten éreztem a jelenlétét. Nagyon eufórikus hangulatban voltam. Szeretettel és türelemmel beszélt hozzám, és megtárgyaltuk a családi, párkapcsolati nehézségeimet. Súgott, hogy kinek mit mondjak, kivel hogyan viselkedjem. Aznap hihetetlenül kedves és barátságos voltam mindenkivel. Még azokat az öreg néniket is mosolyogva hallgattam végig a lakótelepen, akik elől el szoktam inalni. Ábrándos-merengő szép-szomorú hangulatban voltam és boldognak éreztem magam. És nem voltam jelen a valóságban.
Nagyon élénk álmaim vannak, teljesen valóságosnak tűnő helyszíneken szoktam "járni", és gyermekkoromtól mostanáig emlékszem rengeteg ilyen "másvilági" álmomra. Számtalanszor előfordul, hogy ezek az álomképek betörnek a nappali tudatomba. Pl. babakocsizom, vagy lődörgök a teszkóban, és azon kapom magam, hogy belül az álmaimban járok. Tudok persze a külvilágról, tudom hol vagyok és mit teszek, de belül mégsem vagyok itt jelen, hanem misztikus tájakon kalandozik a tudatom.
Skizofrén leszek, nem kétséges, határoztam el magam. :-)
Még egy kis idő, aztán egyszer majd kiszállok magamból teljesen, átveszi a helyem valami új lélek, én meg csorgatom a nyálam életem végéig a pszichiátrián...
Közben nyáron itthon volt egy barátunk, akinek a feleségével angolul beszélgettem, lévén ő kanadai. Döbbenten vettem tudomásul, hogy az az angol nyelvtudás, amelyet nemrég elég magas fokon tudhattam magaménak, egy csapásra semmivé foszlott. Éppen alapszinten tudtam kifejezni magam, és egyszerű szavak nem jutottak eszembe. Zsong-zsong, hogy mit akarok mondani, de nem megy.
Közben hol előjön, hol elmúlik a hátfájásom a bal lapockámban és vállamban. Amíg kendőben cipeltem a kislányom, gyakrabban fájt. Ha "lustálkodom", nem fáj annyira.
Volt, hogy kerékpározni indultunk hármasban. Igaz, déli hőség, fullasztó meleg, de valahogy a testem reakciói megleptek ennek ellenére is. Mintha nem lennének izmaim. Mintha nem tudnám, hogyan kell tekerni a pedált. Mintha semmi erőm nem lenne. És ahogy ment fel a pulzusom és a vérnyomásom, jött a dühroham, a harag, a hiszti és az iszonyú lüktető,minden
Szülés óta
Illetve, mert a nagyon hosszú vajúdás alatt iszonyatos halálfélelmem volt, úgy éreztem, hogy megőrültem, és azt gondoltam, hogy valahogyan benne maradtam abban az állapotban. A fél felem ottmaradt. Mintha elkezdtem volna áttöltődni "odaátra", mégpedig afféle torrent-módon, hogy az új lélek és test jön ide, a régi meg megy oda, ahonnét az új jön és ilyen keresztletöltés alakult ki. Az új test: download complete 100%, én meg olyan 55%-os visszatöltésen megálltam, és úgy maradtam azóta is. És most már csak a kevesebb, mint fél-én van jelen a valóságban, a másik fél meg valamerre kóborol, és nem talál vissza. Ezt a jelenséget SZEMÉLYISÉGVÁLTOZÁSnak hívják. Nem megbolondulásnak, mert akkor nem lennék tudatában a megváltozott személyiségemnek és nem csodálkoznék, hanem csak élnék bele bolond-boldogan a világba.
A szülés után rettentően zsibbadt a bal karom hónapokon át. Az ujjaim végétől a felkaromig. Ezt annak tudtam be, hogy 14 órán át kaptam infúziót, biztos elölt pár ideget és attól van. Kaptam B-vitamin komplexet és egy hűsítő kenőcsöt. Nagy sokára múlt csak el a zsibbadás. Talán ez volt az első tünet, de ezt csak utólag tudom beazonosítani.
Ősszel panaszkodtam a védőnőmnek, hogy gyenge vagyok, sokat sírok ok nélkül, rosszul vagyok, fájok magamnak belül, állandóan ingerült vagyok, álmos, fáradt, kimerült, de persze szeretem a kislányomat, és el tudom látni, nincsen velem semmi baj, csak hiányzik az alvás, a rendes, felébredés nélküli, pihentető, minimum 8-órás alvás. Kitöltöttem egy depresszió-feltérképező kérdőívet, és láss csodát, kiderült, depressziós vagyok.
Felkerestem a védőnő által ajánlott pszichológusnőt, akivel 3 hetente jól elbeszélgettem, elmondtam neki a megváltozott élethelyzetemből fakadó családi-szociális egyéb nehézségeimet, már-már összebarátkoztunk. Ő úgy látta, nem szükséges továbbküldenie egy pszichiáterhez, mert nem kell gyógyszereket szednem, majd belejövök az anyaságba és az új szerepkörbe, de tabletta nem kell, nem vagyok én olyan rosszul. Decemberben már nem is mentem el hozzá.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre furcsábban kezdtem magam érezni, fizikailag is. Rengeteget fájt a fejem, csillapíthatatlanul. 3-4 algopyrin sem segített a tompa, satuérzés-szerű iszonyatos fejfájáson. A vérnyomásom rettentő alacsony volt, 100/60 körül. Tehát tényleg alig éltem. Le voltam lassulva, órákig ábrándoztam, néztem a kislányomat, nem csináltam semmit, csak pelenkáztam, szoptattam, meg amit nagyon kellett. Volt, hogy délután négykor ugrott be, hogy még nem is mosakodtam aznap. Iszonyú nehezemre esett bármit is elkezdeni és befejezni. Egy mosogatás alatt kétszer leültem pihenni. Ezeket még mindig be lehet tudni a kimerültségnek, kialvatlanságnak. A kialvatlanság önmagában képes pszichotikus tüneteket produkálni. Állandó köd ült az agyamon. Mint aki nincs egészen ott, ahol fizikailag van.
Rengeteget olvasok. Helyesebben: igyekszem sokat olvasni. Egyszercsak észrevettem, hogy újabban úgy olvasok, hogy becsukom a jobb szemem, és a ballal nézek csak, mert úgy jobban látok. Később olyan érzéseim voltak, hogy nyom a szemem. Mintha nagyobb lenne a bal szemem, mint a számára kijelölt üreg, és ki akarna jönni. A jobb szememben pedig folyamatosan úszó pálcikák, spirálok és foltok takarják el a látóterem. Na erre azért már felfigyeltem, de még erre is rákentem, hogy persze, mert fáradt a szemem, nem tudok eleget pihenni, holott a kislányom akkor már féléves is elmúlt, ki is tavaszodott, a kedvemnek is illett volna már napsütésesnek lennie.
Aztán elkezdtem szédülni. Ha hirtelen felálltam, elsötétedett a világ. Alacsony vérnyomás, mi más, ugye? Nem törődtem vele, sőt már hozzászoktam. Aztán tudtam szédülni ülve és fekve is, sőt akár becsukott szemekkel.
Majd kezdtem öregasszony lenni:
- Tudod, az a hosszú izé, az a hosszúkás műanyag vacak, tinta van benne, kéken fog, ott van belőle vagy öt az asztalon, és írunk vele, na. Mondd már mi az!
- TOLL?
- Igen, az, a toll. Hát persze. Látod, nem jut eszembe. Kezdek meghülyülni.
És így tovább... bármilyen hétköznapi tárggyal: cumisüveg, konnektor, tányér stb.. Gondoltam: kezdek gyesbeteg lenni, elvesztem az intelligenciámat, a memóriámat, teljesen elhülyülök mire vissza kell valahová mennem dolgozni. Tejóég, mi lesz velem a harmadik évet követően, ha én már félév gyes-magány után is elbutultam!
Majd jött a mindent elsöprő felismerés: orvosra van szükségem! Ez úgy történt, hogy ültem a számítógép előtt, a kislányom aludt, én valamit nézegettem, majd meg kellett kapaszkodnom a szék karfájában, mert zuhantam. Elsötétedett
Legközelebb mikor jött a védőnőm, elmondtam neki, hogy micsoda igazságtalanság, hogy amikor egy nő várandós, állandóan vizsgálgatják a testét, küldözgetik ilyen-olyan vizsgálatokra hetente, de aztán amikor vége a humán inkubátor szerepnek, a kutya se törődik vele, hogy' van az anyuka, csak a baba a lényeg. Mondtam neki, hogy nem vagyok jól, megbeszéltük, hogy menjek el nyugodtan a körzeti orvoshoz, kérjek laborbeutalót, majd csak kiderül, mi baj van.
2008 április közepén el is mentem a körzeti orvoshoz. A doktornő beutalt teljes laborvizsgálatra. Megnézette a pajzsmirigyhormont is, hátha az vacakol, és attól gúvad a bal szemem. A laboreredmény ragyogó, tökéletesen egészséges vérem és vizeletem van. A pajzsmirigyhormon (TSH) 0,8822 mIU/L. A referenciatartomány: 0,3500 - 4,9400. Akkor legyen szemészet!
Szemészet 2008. április 30-án. Irigylésreméltóan tökéletes szemeim vannak, az érrendszerem ugyan hypotóniás, azaz alacsony vérnyomásos, de ez nem ok arra, hogy nyomjon és elpálcikázza a látóterem. A szemész javasolta, hogy ne kávézzak, hanem teázzak, mert az lassabban emeli a vérnyomást. Továbbküldött a neurológiára.
Neurológia 2008. június 19. A neurológus hölgy roppant ellenségesen, lekezelően és bántóan viselkedett velem. Velem: gyesbeteg, panaszkodó, unatkozó anyukával, aki alig várja, hogy végre valaki figyeljen rá és meghallgassa. Azt mondta a néni előrehajolva a székén, fenyegető hangsúllyal és testtartással: "Idejön nekem ilyen kialvatlan, karikás szemekkel és arra panaszkodik, hogy fáradt, mert éjszaka még mindig kétszer szoptatja a tízhónapos gyerekét? Hát mit kezdjek én magával?" Rá akart beszélni, hogy nekem az eddig megszokott munkahelyi sürgés-forgás-tevékenység hiányzik, és nem szeretem az otthonlétet. Elsoroltam neki a tüneteimet, beszélgettünk pszichoterápia-szerűen, csak semmi komolykodás, én hipochonder vagyok, ugye. Vizsgálat: jobb majd bal mutatóujjal orrhegyet fogni, majd becsukott szemmel előre-hátra tenni pár lépést. Hümmögött, diktált az asszisztensnek, majd azt kérdezte: "Van még valami vagy végeztünk?" Akkor ugrott be, hogy memóriazavaraim vannak és zuhantam párszor a széken. Nem jutott eszembe, hogy memóriazavarom van, mert memóriazavarom van. :-)))))) Kérdezte, hogy mit szólnék egy Tebofortan nevű agyértágító hatású Ginkgo biloba tartalmú gyógyszerhez? Mondtam: legyen. Majd csóválgatta még egy kicsit a fejét és megint megkérdezte, hogy mit kezdjen velem. "Elvállal egy MR-vizsgálatot?" - kérdezte. El, persze, mi az? Láttam én már doktor House-t, de ez az MR rögtön nem ugrott be, hogy hogy néz ki. Lementem MR-időpontot kérni. Kaptam augusztus 6-ra este 8-ra. Meg egy új időpontot vissza a neurológiára, augusztus 9-re. Tehát kb. 2 hónap várakozás.
Közben azért nem állt meg az őrület a fejemben. Pszichológiai tanulmányaim, ismereteim és könyveim, valamint vonatkozó weblapok segítségével sikeresen diagnosztizáltam magam skizofrénnek.
Kezdtem rettegni. Rettegni attól, hogy megbolondulok, és amikor lesznek ezek a pillanatnyi kihagyásaim, elsötétedéseim most már nemcsak látótérileg, hanem odabent is, akkor hátha kárt teszek a kislányomban. Nem mertem egy pillanatra sem magára hagyni, vittem magammal a fürdőszobába, a konyhába, mindenhol látnom kellett. De még ez sem volt elég, mert nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy amíg én másodpercekre nem vagyok magamban, addig valami nagy baj történik, és mire "újra eszmélek", mondjuk megöltem, vagy kiejtettem az erkélyről, vagy valami más rettenetes rosszat tettem vele. Elkezdtem félni magamtól. Volt, hogy a zárt fürdőszobában játszott a műanyag tengeri állatokkal, én ültem a wc-n és láttam őt, hogy biztonságban van, de volt, hogy "történt velem valami" vérfagyasztó, hideg villanás, és a következő ezredmásodpercben az villant belém: Úristen, mit tettem, hol a kislányom? Csak nem csináltam vele valamit? De persze nem. Játszott a padlón a műanyag kacsával vagy polippal. Ez a hirtelen belémhasító villámlásszerű vérmegfagyasztó érzet nagyon sokszor megtörténik egy nap. Óránként minimum kétszer.
Aztán jöttek pánikrohamok. Elakad a lélegzetem, hirtelen kalimpálni kezd a szívem, ki kell futni a lakásból, el innen, de gyorsan! Volt, hogy már így ébredtem. Ilyen felpörgetetten. Reggel hétkor már úton voltam.
Aztán jöttek a megállíthatatlan hisztériáim, és dührohamaim. Többször kifakadtam a páromnak, hogy nekem már nincsen semmilyen saját életem, saját életterem, én már csak egy rabszolga vagyok, semmi magánéletem nincs, csak gyerekfelügyelő vagyok egész nap, és hogy már úgyse akarok semmit, semmit, semmit, csak aludni, aludni, hát segítsen nekem benne, hogy hadd tudjam magam kipihenni, hadd aludjak délután egy pár órát, vigye le valahová a kislányunkat babakocsizni. De közben persze bűntudatom is volt emiatt, mert a kívülről engem figyelő énem figyelmeztetett a helyzet nevetségességére, meg hogy túl sokat kérek, hiszen ő egész nap dolgozik reggel hattól este ötig. Ez a délutáni alvás meg szabadidő kérdés még most sem oldódott meg. Akkor tudok magammal foglalkozni kicsit, amikor alszik, vagy ha anyukám vigyáz rá. Pedig nagy igényem van az elvonultságra, elmélyedésre, a dolgok rendezésére magamban, és ezt egy 10-11 hónapos pici baba mellett nem lehet kiélni. Szóval gyűlt bennem a feszültség. Folyton ingerült voltam, feszült, szaladgálós, felpörgetett. Pont az ellenkezője, mint addig. Iszonyú gyűlölködőrohamaim támadtak, éreztem, ahogy zsong a vér a fejemben és az ereimben, és ordítanom kell. Megrémültem magamtól. Engem megszállt az ördög. A vérnyomásom akkortájt már rendszeresen ellenőriztem, és döbbenetes kilengéseket mutatott. Hol borzalmasan alacsony volt, hol meg 180 per valamik. A pulzusom rendszeresen 90-100 körül. Anyukámba szegénybe olyanok miatt bele tudtam kötni, hogy azt mondta: “de meleg van.” Én meg le tudtam volna üvölteni a fejét. Megijedtem magamtól gyakran. Mintha valaki átvette volna felettem az irányítást.
Így tengettem napjaimat hol totális levertségben, hol elképesztő felpörgetetten, stresszben, pánikban, menekülési vággyal tetézve, "gyerünk-gyorsan-siessünk-csináljunk-már-valamit-gyorsan!"-típusú mehetnék és cselekvési vágy heves szívdobogással. És közben folyamatosan fáradt voltam. Fáradtabban keltem, mint ahogy feküdtem továbbra is. Alig ettem, mégis híztam.
Azért az kezdett derengeni, hogy a kimerültségem nem lehet arányban a tevékenységeimmel. Jó-jó, tényleg fárasztó egy kisgyerekkel tölteni a nap 24 óráját folyamatosan szabadnap nélkül, de azért messze nem ad annyi elfoglaltságot, hogy ilyen halálos kimerült legyek tőle. Továbbá, azért nagyon-nagyon szeretem és rengeteg örömet ad, és sokkal inkább jó vele lenni, mint mérges-morcos munkatársakkal.
Elkezdtem újra a hagyományos öngyógyítási technikáimat. Relaxáció, vizualizációs gyakorlatok, agykontrollos anyagok és pozitív megerősítések hallgatása babakocsizás közben, pozitív mantrák mondogatása magamban, negatív gondolatok elhessegetése, koncentrálás a szépre-jóra. Beszereztem pár konyhapszichológiai művet is a Park kiadótól, hogy rendbetegyem a lelkem (Fel a fejjel, Mélyponton stb.). Valahogy éreztem, hogy nem vagyok depressziós, vagy ha mégis, ez valami új fajtája lehet, olyan, amit még nem ismerek, mondjuk mániás-depresszió.
De aztán elkezdtem igazán különös dolgokat észlelni. Fekszem az ágyon, kislányom szopizik. Fél szememmel látom ám, hogy a becsukott ajtó homályos üvegtáblája mögött a folyosón elmegy egy alak. Hát ez lehetetlen, hiszen nincs itt senki, csak mi. Ez többször is megismétlődött.
Aztán elalvás előtt, alvás-ébrenlét határon, a behunyt szemeim mögött csodásan ragyogó meleg fényességet láttam. Ennek még örültem is, mert azt gondoltam, nyílik a harmadik szemem, megvilágosodom.
A vizuális hallucinációim egyre jobban fejlődtek. A harmadikon lakunk, ha kinézünk a kisszoba vagy a konyha ablakán szerencsére nem egy másik házat látunk velünk szemben, hanem messze ellátni a dombokra, belátni a tájat. Közvetlen a ház előtt pedig egy erdős rész van. Szóval ha lenézek, lombokat látok. Igenám, de az én szemeim előtt a lombok koncentrikus körökké állnak össze. Sőt nemcsak a lombok, volt már, hogy mást is láttam így. Mintha Photoshop-pal megmachináltam volna a látványt swirl-re vagy effélére. Érdekes, hümmögtem. Majd beugrott, hogy tuti, hogy skizofrén leszek, mert az Egy csodálatos elme c. film is így kezdődött, hogy John Nash összehallucinálta a geometriai látványt egy fickó nyakkendőjének mintázatával.
Közben egyre melegebb nyár lett és egyre jobban hasogatott a fejem. Minél melegebb, annál erőteljesebb zsongás a fejemben.
Aztán elkezdett beszélni bennem Valaki. Egyszer majdnem egész nap velem volt. Toltam a babakocsit a szokásos 3 kilométeremen a lakásunktól anyukámig, és végig jött velem. Felhívta a figyelmemet a virágokra, a növények szépségére, arra, hogy miért érezzem magam teljesnek és boldognak. Vigasztaló volt és kifejezetten éreztem a jelenlétét. Nagyon eufórikus hangulatban voltam. Szeretettel és türelemmel beszélt hozzám, és megtárgyaltuk a családi, párkapcsolati nehézségeimet. Súgott, hogy kinek mit mondjak, kivel hogyan viselkedjem. Aznap hihetetlenül kedves és barátságos voltam mindenkivel. Még azokat az öreg néniket is mosolyogva hallgattam végig a lakótelepen, akik elől el szoktam inalni. Ábrándos-merengő szép-szomorú hangulatban voltam és boldognak éreztem magam. És nem voltam jelen a valóságban.
Nagyon élénk álmaim vannak, teljesen valóságosnak tűnő helyszíneken szoktam "járni", és gyermekkoromtól mostanáig emlékszem rengeteg ilyen "másvilági" álmomra. Számtalanszor előfordul, hogy ezek az álomképek betörnek a nappali tudatomba. Pl. babakocsizom, vagy lődörgök a teszkóban, és azon kapom magam, hogy belül az álmaimban járok. Tudok persze a külvilágról, tudom hol vagyok és mit teszek, de belül mégsem vagyok itt jelen, hanem misztikus tájakon kalandozik a tudatom.
Skizofrén leszek, nem kétséges, határoztam el magam. :-)
Még egy kis idő, aztán egyszer majd kiszállok magamból teljesen, átveszi a helyem valami új lélek, én meg csorgatom a nyálam életem végéig a pszichiátrián...
Közben nyáron itthon volt egy barátunk, akinek a feleségével angolul beszélgettem, lévén ő kanadai. Döbbenten vettem tudomásul, hogy az az angol nyelvtudás, amelyet nemrég elég magas fokon tudhattam magaménak, egy csapásra semmivé foszlott. Éppen alapszinten tudtam kifejezni magam, és egyszerű szavak nem jutottak eszembe. Zsong-zsong, hogy mit akarok mondani, de nem megy.
Közben hol előjön, hol elmúlik a hátfájásom a bal lapockámban és vállamban. Amíg kendőben cipeltem a kislányom, gyakrabban fájt. Ha "lustálkodom", nem fáj annyira.
Volt, hogy kerékpározni indultunk hármasban. Igaz, déli hőség, fullasztó meleg, de valahogy a testem reakciói megleptek ennek ellenére is. Mintha nem lennének izmaim. Mintha nem tudnám, hogyan kell tekerni a pedált. Mintha semmi erőm nem lenne. És ahogy ment fel a pulzusom és a vérnyomásom, jött a dühroham, a harag, a hiszti és az iszonyú lüktető,
Diagnózis
Közben eljött az augusztus 6. Este elvonultunk családostul MRI-re.
A gépben pánikroham tört rám. Szűk csőben fekszem, közben dörömbölő, iszonyú kopogó, csattogó, pokoli, ismétlődő zaj, az ember feje majd szétrobban. 15 percen át. Közben egy nő injekciót ad be, nem is látom, mert csak annyira tolnak ki a gépből, hogy nem látok senkit a csőtől. Kontrasztanyagos injekció, megfesti az agyamat, hogy még tökéletesebb képek készüljenek, ha már egyszer agyfotómodellkedésre adtam a fejem. :-) Az injekció beadása alatt még jobban bepánikoltam. Közben a nő kérdezgette, hogy mennyi idős a kicsi? Mondtam, hogy 11 és fél hónapos. De alig tudtam beszélni, mert a nő hangja remegett és kiérezni véltem belőle azt a fajta túlságosan kedves együttérzést, leereszkedő szánalmat, ami a halálraítélteknek jár. Nem utólag magyarázom bele, komolyan éreztem. Éreztem, hogy megsajnált, mert ő talán addigra már látott valamit a gépen. Ez volt este 8-kor.
Másnap reggel vidáman indulok kislányom társaságában a leletemért. A kocsiban ülve kibontom a nagy borítékot. Benne egy lap és egy CD. Átfutom a szöveget:
Lelet:
... A jobb frontális lebenyben a középvonal mellett 32 x 51 x 45 mm átmérőjű, a T1 súlyozott méréseken alacsony, kissé inhomogén, a T2 súlyozott és FLAIR sequentias méréseken kifejezetten magas jelintenzitású homogén szerkezetű, viszonylag éles szélű képlet ábrázolódik, mely csekély kontrasztanyag halmozást mutat. Az elváltozás a jobb oldalkamra frontális szarvát és a cella media elülső részletét valamelyest comprimálja illetve dorsal felé dislocalja. ...
Vélemény:
A jobb frontalis lebenyben térfoglaló képlet, mely primér tumornak megfelel. Az MR morfológia alapján astrocytoma lehetősége merül fel.
ÜLTEM ÜLTEM ÜLTEM ÉS SZÉTHULLOTT A VALÓSÁG. MÉG JOBBAN SZÉTHULLOTT A VALÓSÁG. MEGSEMMISÜLTEM. MEGSEMMISÜLTEM. DÖRÖMBÖLT A FEJEM. KALIMPÁLT A SZÍVEM ÉS MEGFAGYTAM ÉS FELFORRTAM. MAJD HÁTRAFORDULTAM A GYEREKÜLÉSBE CSATOLT KISLÁNYOMHOZ ÉS AZT MONDTAM: BORIKÁM KICSI SZÍVEM KERESNÜNK KELL NEKED EGY ANYUKÁT.
Remegő kézzel-lábbal vezettem.
Otthon megnéztem a CD-t, és a fenti képeket találtam rajta többek között.
A gépben pánikroham tört rám. Szűk csőben fekszem, közben dörömbölő, iszonyú kopogó, csattogó, pokoli, ismétlődő zaj, az ember feje majd szétrobban. 15 percen át. Közben egy nő injekciót ad be, nem is látom, mert csak annyira tolnak ki a gépből, hogy nem látok senkit a csőtől. Kontrasztanyagos injekció, megfesti az agyamat, hogy még tökéletesebb képek készüljenek, ha már egyszer agyfotómodellkedésre adtam a fejem. :-) Az injekció beadása alatt még jobban bepánikoltam. Közben a nő kérdezgette, hogy mennyi idős a kicsi? Mondtam, hogy 11 és fél hónapos. De alig tudtam beszélni, mert a nő hangja remegett és kiérezni véltem belőle azt a fajta túlságosan kedves együttérzést, leereszkedő szánalmat, ami a halálraítélteknek jár. Nem utólag magyarázom bele, komolyan éreztem. Éreztem, hogy megsajnált, mert ő talán addigra már látott valamit a gépen. Ez volt este 8-kor.
Másnap reggel vidáman indulok kislányom társaságában a leletemért. A kocsiban ülve kibontom a nagy borítékot. Benne egy lap és egy CD. Átfutom a szöveget:
Lelet:
... A jobb frontális lebenyben a középvonal mellett 32 x 51 x 45 mm átmérőjű, a T1 súlyozott méréseken alacsony, kissé inhomogén, a T2 súlyozott és FLAIR sequentias méréseken kifejezetten magas jelintenzitású homogén szerkezetű, viszonylag éles szélű képlet ábrázolódik, mely csekély kontrasztanyag halmozást mutat. Az elváltozás a jobb oldalkamra frontális szarvát és a cella media elülső részletét valamelyest comprimálja illetve dorsal felé dislocalja. ...
Vélemény:
A jobb frontalis lebenyben térfoglaló képlet, mely primér tumornak megfelel. Az MR morfológia alapján astrocytoma lehetősége merül fel.
ÜLTEM ÜLTEM ÜLTEM ÉS SZÉTHULLOTT A VALÓSÁG. MÉG JOBBAN SZÉTHULLOTT A VALÓSÁG. MEGSEMMISÜLTEM. MEGSEMMISÜLTEM. DÖRÖMBÖLT A FEJEM. KALIMPÁLT A SZÍVEM ÉS MEGFAGYTAM ÉS FELFORRTAM. MAJD HÁTRAFORDULTAM A GYEREKÜLÉSBE CSATOLT KISLÁNYOMHOZ ÉS AZT MONDTAM: BORIKÁM KICSI SZÍVEM KERESNÜNK KELL NEKED EGY ANYUKÁT.
Remegő kézzel-lábbal vezettem.
Otthon megnéztem a CD-t, és a fenti képeket találtam rajta többek között.
Az igazi őrület
Ez a mintegy mellékes MR lett életem meghatározó lelete végül. Szerda délután összefutottam a lépcsőházban egy kedves ismerősömmel, aki orvos lett. Megnézettem vele a leletem és megígérte, hogy beszél egy idegsebésszel minél előbb. Csütörtökön délután éppen 300 forintos diszkont ruhahalmok között böngészgettem a KIK-ben, mikor is az ismerősöm hívott, és mondta, beszélt az orvossal, hétfőn menjek konzultációra. Amúgy az orvos azt üzeni, hogy a MŰTÉT szempontjából jó helyen van a daganat.
MEGSEMMISÜLTEM.
Próba nélkül fizettem ki a ruhákat, elrohantam 200-as pulzussal, kalapáló szívvel, légszomjjal küszködve a Müller drogériába multivitaminokért. Hátha mégis lehet birkavesével földrengést megelőzni. :-))
Az összeomlás már a kocsiban ért. Torkom szakadtából üvöltöttem, vonyítottam, nyivákoltam és zokogtam könnytelenül, általam sosem hallott frekvencián. Nem bírtam abbahagyni. Anyukámnál mindenkit kizavartam a kisszobámból, a földre vetettem magam és folytatódott a rohamom. Rémisztő volt magamnak is. Mintha nem én lettem volna. Kicsit távolabbról figyeltem magam, és a másik énem azon gondolkodott, hogy ez most mi: hisztéria, rettegés, sokk, vagy önsajnálat? Kb. 1 órán át tartott.
Utána önvádló dühroham következett. Le-föl járkáltam , pulzus az egekben, csapkodtam, dühöngtem, gyűlölködtem magam iránt. Miért én? Miért velem? Olyan fiatal vagyok még a halálhoz. Akurvaéletbe nekem van egy kislányom, fel kell nevelnem. De nem! Megérdemlem. Úgy kell nekem. Büntetés, mert rossz voltam. Vezekelnem kell és meg lettem büntetve. Meg kell halnom. Sőt: döglenem. Világos. Kezdett derengeni a kép. Nekem nem kell a szomszédba menni egy kis irracionális-mágikus gondolkodásért. Szóval kezdett összeállni a puzzle. Az abortusz miatt van. Az 1997 januárjában szülői nyomásra elkövetett gyerekgyilkosság miatt van. Egyszerűen nem lehet másképp.
MEGSEMMISÜLTEM.
Próba nélkül fizettem ki a ruhákat, elrohantam 200-as pulzussal, kalapáló szívvel, légszomjjal küszködve a Müller drogériába multivitaminokért. Hátha mégis lehet birkavesével földrengést megelőzni. :-))
Az összeomlás már a kocsiban ért. Torkom szakadtából üvöltöttem, vonyítottam, nyivákoltam és zokogtam könnytelenül, általam sosem hallott frekvencián. Nem bírtam abbahagyni. Anyukámnál mindenkit kizavartam a kisszobámból, a földre vetettem magam és folytatódott a rohamom. Rémisztő volt magamnak is. Mintha nem én lettem volna. Kicsit távolabbról figyeltem magam, és a másik énem azon gondolkodott, hogy ez most mi: hisztéria, rettegés, sokk, vagy önsajnálat? Kb. 1 órán át tartott.
Utána önvádló dühroham következett. Le-föl járkáltam , pulzus az egekben, csapkodtam, dühöngtem, gyűlölködtem magam iránt. Miért én? Miért velem? Olyan fiatal vagyok még a halálhoz. Akurvaéletbe nekem van egy kislányom, fel kell nevelnem. De nem! Megérdemlem. Úgy kell nekem. Büntetés, mert rossz voltam. Vezekelnem kell és meg lettem büntetve. Meg kell halnom. Sőt: döglenem. Világos. Kezdett derengeni a kép. Nekem nem kell a szomszédba menni egy kis irracionális-mágikus gondolkodásért. Szóval kezdett összeállni a puzzle. Az abortusz miatt van. Az 1997 januárjában szülői nyomásra elkövetett gyerekgyilkosság miatt van. Egyszerűen nem lehet másképp.
Hol közönyösen beletörődött, hol pedig ordibálóan dühödt vagyok. Hol Loreena McKennith, hol pedig Smashing Pumpkins: Rat in a Cage hangulatom van.
Szia.
VálaszTörlésAz indexes fórumról jutottam a blogodhoz.
Sajnos már pár hónapja nekem is olvasnom kell az agyas fórumot az indexen. Feleségem öccse (27) az érintett. Nála epilepsziás rohammal derült ki. Megműtötték. Jól van. Nyomja a phd -ját. Él és virul. Csak mi nem tudjuk meddig.
(Neki nem olyan tipusú a tumor, mint a tied...)
feleségem munkatársának kezdődött úgy, ahogy a tied. Őt kb. 3 éve műtötték. Egyik szemére nem lát, de dolgozik / él. Jól van.
Az ismerettségi körömben, mikor érdeklődtünk, hirtelen elég sok agytumoros eset derült ki. És mindegyik él. Van akit már 20 (!) éve műtötték. És van közte 75 éves, 2 éve műtött, kicsit bolond azóta - de tünet mentesen éli világát!
Igazából nem akarlak vigasztalni, mert minden eset más. És minden ember más. De feladni nem szabad. Sokkal-sokkal rosszabb tumorok léteznek... amikről nem lehetne ennyi túlélőt/"gyógyultat" említenem.
A blogodat olvasni fogom, mert jól írsz. Tiszta, élvezhető stílus, nem csapongsz, kellemes mondatszerkesztés :-), csak sajnálom, hogy ilyen apropóbol kell megismernem egy élvezetesen író asszony (na, ezt a szót sem használtam még egy 34 éves nőre. :-) ) blogját.
Kitartást kívánok Nektek. És kérlek írj minél többet. Hidd el jót tesz. Nem csak Neked! ;-)
Szia Gabi!
VálaszTörlésImádkoztam érted!
Ajánlom olvasd el (újra) Armstrong-Bicikli életre halálra c. könyvét
Hidd el semmi sem lehetetlen
kedves Sister,
VálaszTörlésha bármiben tudok segíteni, keress meg.
cyanne (az indexen)
cyan@index.hu
Szia Gabi!
VálaszTörlésNagyon jól írsz, tényleg élvezetes a stílusod. :) Csak azt sajnálom, hogy pont e témában olvasok tőled, és nem mondjuk az unatkozós gyeses hétköznapokról valamit (én is ezeket élem épp ;)).
Mantrázom érted, hogy ez a súlyos karma szebb fordulatot vegyen. Igaz, csak párszor találkoztunk, de bennem olyan igazi életvidám, belevaló csajként maradtál meg, aki nem ijed meg semmitől. :) (Pl. ott volt a 24 órás terepverseny, mindenki halálra rémült a baleseted miatt, te viszont láthatóan nem tragédiaként élted meg a dolgot.)
Remélem, mihamarabb javul az állapotod, és vidámabb sorok jönnek a billentyűzetedből. :) Írj sokat!
Sziasztok tom, zsola és t_!
VálaszTörlésTegnap este óta kinlódom, hogy irhassak Gabinak! Remélem most sikerülni fog!
Segitsetek nekem, ha rábukkantok valahol az éteren a levelemre.
Lehet, hogy sikerült! Már látom a jobb oldalon a levelem. íMost megpróbálok irni Gabinak.
VálaszTörlésDrága Gabi!
VálaszTörlésOlvastam a blogodat az agydaganatról. Átéreztem minen szavadat és nagyon tudom mit érzel most. Arra gondoltam, hogy leirom Neked az én történetemet és utána megmondom, hogy én mit tennék a helyedben, hogy a daganat egyre kisebb legyen.
2000-ben diagnosztizáltak nálam 50 éves koromban tüdőrákot. Megoperáltak és azt mondták a szövettan után, hogy a legrosszabb fajtája volt a daganatom. Kaptam kemot is, de ezzel együtt az orvosom azt mondta, hogy nem fogok meggyógyulni, mert a szervezetemben már egész biztosan vannak áttétek, de még annyira kicsik hogy a CT nem tudja kimutatni. Nagyon megijedtem, de eyn olyan dühös is lettem, hogy azt mondtam, hogy azért is meggyógyulok.Bevetettem minden technikát, amit már addig tanultam. Főleg az agykontroll segitett nekem. Laboromban a tüdőmet kivettem és a gyógyitó folyadékkal teli kádban dörzskefével alaposan átsikáltam. Amikor alaposan ledörzsöltem a rákos daganatokat, akkor kivettem a kádból és gyógyitó hajszáritó szerü géppel megszáritottam. A tüdőm helyét is megszáritottam és visszahelyeztem a tüdömet a helyére.
Gabikám! Én az agyadban lévő daganattal a következőt tenném. Laboromban erősen gyengéden aztán minnél erősebben, de szeretően simogatnám a daganatot. Érezném ahogy a kezem alatt, hogy egyre kisebb már a daganat. Ezt naponta ahányszor csak tehetném a laboromba lemennék és gyógyitanám az agyamban a daganatot. öztes állapotban az elmetükre technikával elképzelném azt a boldogságot, amikor a MR vizsgálat leletén nem találják már az orvosok a daganatot. Látnám az orvos meghökkenését és csodálkozását. És főleg érezném azt a boldgogságot amit ekkor éreznék. Ahogy mennék ki az épületből szinte táncolva, a könnyeim potyognának a boldogságtól. És utána felhivnám a páromat, és elmondanám neki a jó hirt. Ezeket a pozitiv boldog érzéseket nagyon intenziven érezd, amikor erre gondolsz. Ez az őngyógyitás és én hiszek abban, hogy segiteni fog Neked is. Nagyon sok ember "tüntette" el a daganatokat a testéből, pedig az orvosok azt mondták, hogy menthetetlen és már csak hetek vannak hátra az életéből.
Gabikám nagyon drukkolok Neked, hogy sikerüljön legyőznőd a rákod. Fog menni, mert Te erős csajszi vagy és szeretnéd a kislányodat Te felnevelni. Nekem négy gyerekem van, akik nagyon drukkoltak nekem és erőt adtak a rákom legyőzésében.
Egyre jobban!
Szeretettel ölellek
Éva
Sziasztok, szia Gabi!
VálaszTörlésÉn is leírom a mi történetünket, ahol eddig tartunk. A páromnál, aki 30 éves egy éve találtak egy ugyanolyan daganatot, mint Gabinál, csak a bal oldalon. Először II-es volt, aztán leromlott III-ra. Nyilalásszerű fejfájásokkal kezdődött, aztán egyre rosszabb lett, már a fájdalomcsillapító sem segített. Elküldték őt is szemészetre, és mindenhova, de persze neurológushoz utoljára, egy hónap múlva, dolgozni nem tudott, betegállományban volt. A neurológus sürgősen elküldte CT-re, ahol először nagyon lekezelően bántak velünk, aztán feltűnően kedvesek lettek, és csak mentek be az orvosok a vizsgálati szobába...és egyre több, na itt tudtam, hogy baj van. Közölte a doki, hogy találtak egy daganatot, és azonnal műtét lesz. Bekötöttek páromnak egy infúziót, amitől jobban lett, én meg kimentem telefonálni és felhívtam a családtagokat, és sírtam. Sajnos sokat sírok azóta is. Átvitték az Amerikai útra, ahol további két hetet volt, mert folyton halogatták a műtétet, és közben folyamatosan kapta infúzióban a fájdalomcsillapítókat és a vízhajtókat. Már tűpárnának érezte magát. Minden nap bejártunk hozzá, mindig optimista volt. Kétszer is kiírták a műtétet, de először mégsem műtötték, láttátok volna hogy pattant ki az ágyból. :-D Aztán másodszorra már műtötték, azt mondták, minimum 3 óra, de 5 és fél óra lett belőle, életem leghosszabb órái...Közben reikis mesteremtől kértem segítséget, gondoljon rá a műtét alatt. A családtagjai pánikoltak, és hisztiztek, hogy biztos baj van, de én éreztem, hogy nincs, de ők nem figyeltek rám. Aztán lehozták, és felkeltették. Az volt a kérése, hogy adjak neki egy puszit a műtét után. :-) Anyukája mondta, hogy ne menjek be az intenzívre, meg úgyse emlékszik...de én mondtam, hogy megígértem. Be is mentem, és emlékezett rá később, sokat jelentett neki. Nagyon hamar kiengedték az intenzívről, és már mászkálhatott is. Hamar helyrejött, és hazaengedték, csakhogy a doki szabira ment, és elfelejtette megkezdeni a sugárkezelést, ami kötelező lett volna. Így kiújult a daganat, jártunk a sugárra. Szörnyű hely, nem szerettem. De az én drágám egy hős, és szuperül bírta, semmi mellékhatás!
Mindig ő az erősebb, és sokszor összeomlok. Három éve volt egy idegösszeomlásom, nem tudtam feldolgozni édesapám elvesztését. Pszichiáter kellett hozzá és rengeteg gyógyszer, szörnyű időszak volt, de párom átsegített rajta. A pszichiáter szerint is ő volt a támaszom, és belőle merítettem erőt, csak ő van nekem...
Aztán megnyugodtunk, mert azt mondták, nyugalomban van a daganat. Nem sokkal rá megint kiújult, és most kemoterápiát kap. A doki azt mondta, nem tudják meggyógyítani, ez egy halálos betegség, de meghosszabbíthatják az életét..., és ne is próbálkozzunk homeopátiákkal, mert senkinek sem használt eddig...na majdnem elküldtem valahova. Most itt tartunk. Még van 8 hónapnyi kezelés, ha minden rendben lesz. De aztán az orvostudománynak nincs több „fegyvere”. Addig meg kell gyógyulni!
Most ezeket szedjük, tesszük: reiki, Gránátalma, Céklalé, Búzafűlé, Béres csepp, Zöldárpa por, Lucid Tumov Propoly, Kristálygomba, Tibeti gomba, gyógyító meditációk, vízprogramozás, Tafedim tea, Mlesna zöld tea C-vitamin sok zöldség, gyümölcs, és szeretet. :-)
Tervben van: Noni juice, víztisztító gép, Dr. Lenkei -féle vitaminok, a CoD teát nem tudom, mert sok rosszat olvastam róla, hogy állítólag átverés, és károsítja a májat és a vesét...nem merek kockáztatni.
Muszáj meggyógyulnia. Mikor beteg lett, pont el akartunk költözni, megkezdeni a közös életünket, gyereket vállalni. Nem sikerült. De nem adom fel. És nagyon jó ezeket a gyógyulásról szóló történeteket olvasni, nekem nagyon sok erőt adnak! És Évának is köszönöm, ez egy szuper módszer, jól hangzik. Meg fogjuk mi is próbálni.
Gabinak pedig mielőbbi gyógyulást kívánok tiszta szívemből, ahogy páromnak is.
Szeretettel, Viki
Drága Gabi!
VálaszTörlésEgyüttérzek Veled, szívszorító az írásod, ahogyan őszintén beszélsz az érzéseidről, nagyon okos, érzékeny nő vagy, csupa szeretet. Imádkozom érted, küldök pozitív gyógyító energiát, ahogy nagyon sokan, számodra ismeretlen emberek ezt tesszük. Olyan ez, mint amikor a nagyító összegyűjti a távoli sok-sok napsugarat, és azok egyesülve lángra kapnak. A pozitív, gyógyító energiák ebben a pillantban is áramlanak Hozzád a világ különböző pontjairól, fizikai szinten pedig a legjobb orvosokat találtad meg Magadnak. Kérlek, soha ne vádold Magadat semmiért, valamiért így alakultak az események az életedben, mindegy, hogy miért, soha semmiért nem kell bűnhödnöd, nem létezik olyan Magasabb Intelligencia / Isten, aki büntetne, kérlek ne büntesd, ne hibáztasd Magad. Szeretet vesz körül szűk családi körben, és a világ különböző tájain élő segítő szándékú emberek egyaránt tiszta szívből a gyógyulásodért imádkoznak, végzenek gyógyító meditációt, az egész univerzum összefogott a gyógyulásod érdekében.
Ajánlom figyelmedbe Esther es Jerry Hicks: Kérd és megadatik 2.-ből idézett beszélgetést. Tudom, hogy nagy különbség van a lent idézett cukorbetegség és az agydaganat között, de kérlek az elvet vedd figyelembe. Hétköznapi értelemben véve mind2 „gyógyíthatatlan” betegség (nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan beteg), sokan tökéletesen meggyógyultak ezekből a betegségekből, tudom, hogy Te is azok közé tartozol, akiknek sikerül. Azért születtél erre a világra, hogy boldogságban, bőségben élvezd az életet, sok szeretetet adj gyönyörű kislányodnak és szerető férjednek, nemsokára pedig csodálatos gyógyulásod történetével erőt és hitet, azoknak akik még csak most léptek a gyógyulás útjára.
Idézet:
Vendég: Nagyon ideges vagyok. Cukorbajom van. Mindig azt hittem, hogy egyszer végzek majd magammal, és ezt most jó alkalomnak is érzem. De vajon mi akadályoz meg benne?
Abraham: Arról beszélsz, hogy a cukorbajjal végzel magaddal fokozatosan, vagy valamilyen gyorsabb dologról van szó?
Vendég: Egyszerűen szeretnék továbblépni, azt mondani, rendben, meg tudom tenni. Végeztem. De a legjobban attól félek…
Abraham: ”Továbblépni?” Egy egészséges fizikai testbe?
Vendég: Igen. Tudjátok a legjobban attól félek, ha abbahagyom a kezelést, meghalok.
Abraham: Nos, ezt meg fogod hallani, mert Tényleges utazásod azt mutatja, hogy a kezelés rendbe hozza valamennyire az állapotodat. Mi tehát azt javasolnánk, hogy egy ideig még változtatás nélkül folytasd Tényleges utazásodat. De érezd, mennyire más, ha folytatod a kezelést, ami miatt bosszankodsz, illetve az, ha folytatod a kezelést, és hálát érzel, amiért átmenetileg rendben tartja az állapotodat.
Tudod mit jelent az, hogy a Forrásenergia kiterjesztése vagy, és tested sejtjei megidézik az Életerőt, és pontosan tudják, mit kell tenniük? Tudod, hogy amikor az emberek egyenként és közösen a Forrásenergiához fordulnak és kérnek tőle, választ kapnak, és tulajdonképpen ez zajlik akkor is, amikor az orvosok élőnek nyilvánítanak? Vagyis ez egy folyamat.
Tehát a sejtjeid, - ha soha nem figyeltél a cukorbetegségre, vagy nincs ilyen bajod – tudják, mit kell tenniük, hogy tökéletes formában tartsák fizikai tárolóedényed. És amíg nem teszel valamit, ami ezt megakadályozza, a tested remekül átjárható marad. A sejtek kommunikálnak egymással, és ha valami kisebb egyensúlyzavar lép fel, kiigazítják. Minden tökéletesen működik.
Néha arra ösztönöznek, hogy egyél bizonyos ételeket, mert sejtjeid olyan valamit kérnek, ami abban az ételben megtalálható, és Lényed valamelyik szintjén tudod, hogy vegyi üzemed meg tudja emészteni, és a kívánt tápanyagot nyújtja a kérdéses sejtcsoportnak. Fizikai tested lenyűgöző rendszer.
Amikor ebben a helyzetben vagy, hogy cukorbetegséget állapítottak meg nálad, és már elég régóta élsz vele együtt ahhoz, hogy igazán zavaró és terhes legyen, mint mindenki más, te is egyszerre két utazáson veszel részt: A fizikai utazáson, amelyen a testeddel foglalkozol, valamint az Érzelmi Utazáson, ami azt jelzi, hogy milyen érzéseid vannak azzal kapcsolatban, amivel foglalkozol.
Ez már régóta és gyakran zavart okoz, mert az szokták kérdezni tőlünk: „A nem-cselekvést tanítjátok? Ha azt tanítjátok, hogy a gondolatok teremtenek, mi a szerepe a cselekvésnek?” Mi pedig az feleljük, hogy a cselekvés életed örömteli tapasztalatának megélése. Nem akarunk eltántorítani a cselekvéstől.
Vannak akik úgy értik ezt, hogy különbséget kell tenni a fizikai tettek, és megnyilvánulások világa és a Szellemi Világ között. Mi pedig szeretnénk elmondani, hogy környezetetekben minden a Forrás kiterjesztése – tehát minden Szellemi.
A fizikai formában élő Lények oly gyakran gondolják, hogy le akarunk titeket beszélni a cselekvésről, és mindent a gondolataitokkal kellene elérnetek. Majd úgy gondolkodnak: „Képesnek kellene lennem arra, hogy a gondolataimmal gyógyítsam a testem. Nem is volna szükségem erre a gyógykezelésre. Pont az ellenkező irányból közelítem meg a dolgot.” Szeretnénk, ha megértenétek, hogy ott vagytok, ahol vagytok, és ezzel minden rendben van, Tényleges utazásotokon pedig semmi esetre sem borítanánk fel mindent. Mi is folytatnánk a cselekvést, akárcsak ti – ám mellette komoly figyelmet szentelnénk Érzelmi Utazásunknak.
Ugyanez a helyzet, azzal a csípőizület-gyulladásban szenvedővel: választhat, hogy csípőizület-gyulladása van és fél, vagy pedig csípőizület-gyulladása van és reménykedik. A félelem és a remény közti különbségen múlik, hogy fájdalma belátható időn belül
megszűnik-e.
Ezért hát ne aggódj, amiatt, hogy mitévő légy. Itt vagy, ebben a fizikai testben, beveszed a gyógyszereket, és ezzel minden rendben van. Ne ítéld el magadat, bárhogyan jutottál idáig, vagy mert ilyen az állapotod. Annyira szeretnénk, ha mindannyian hallanátok: Ott vagy, ahol vagy – és ezzel minden rendben van! Ismersz valakit, aki meggyógyult?
Vendég: Nem, de ha még nem volt ilyen, szeretnék az első lenni.
Abraham: Tudod, hogy vannak olyanok, akik meggyógyultak? Tudod, hogy vannak emberek, akik komoly mértékben csökkentették függőségüket a kezeléstől? Tudod, hogy vannak olyanok, akik annyira megváltoztatták a rezgésüket, hogy a testük újra elő tudta állítani az inzulint, amire szükségük van? Tudod, hogy léteznek ilyen emberek? Ezért azt mondhatnád: „Hé, Világegyetem, szeretném, ha eljuttatnád hozzám, ennek bizonyítékait. Alig várom már, hogy olyasmiről értesüljek, ami alapot ad reményeimnek.” Mert amikor azt mondják, hogy „én szeretnék az első lenni”, a legtöbb embernél üresen csengenek, és tartalmatlanok ezek a szavak, mert nem igazán hisznek benne, hogy ők lehetnek az elsők. Megkönnyebbültél némileg? Enyhültek a rossz érzéseid, amikor mondtuk, hogy vannak ilyen emberek?
Vendég: Igen.
Abraham: És feltámadt benned kissé a remény, hogy talán olyan dolgokról értesülsz, amelyek tovább erősítik a hitedet? [igen] Most az történt, hogy reménykedni kezdtél a remény megalapozottságában, ami már egyet jelent a reménnyel. Láthatod, reménykedni kezdtél, van remény. Az Energiád megváltozott.
Ha most belépne valaki az ajtón, akit most látsz először, és megkérdezné, hogy érzed magad, mit felelnél neki őszintén?
Vendég: Remekül, egyre jobban.
Abraham: És mit mondanál, ha megkérdezné, hogy érzed magad valójában? Még mit tennél hozzá?
Vendég: Várakozással tekintek elkövetkező napjaim elé. Alig várom…
Abraham: Vagyis „reménykedem!”
Vendég: Igen.
Abraham: „Reménykedem.” Ha szeretnél egy kicsit tovább is mehetnél ennél, és ezt ugyanúgy megteheted most is, mint bármikor… Tehát remélsz. „Várakozással tekintek elkövetkező napjaim elé.” Milyennek érzed azokat a napokat? „ Haladok az összhang felé, a testemben kezd létrejönni az összhang. Elmegyek vizsgálatra. Visszaigazolást kapok, hogy a dolgok változnak. Azt javasolták, hogy továbbra is maradjak a kezelés mellett, ami egyáltalán nem bizonytalanít el, mert Abraham is erre biztatott, és már értem, hogy folytathatom. Rendelkezésemre áll ez az áldott, nagyszerű inzulin, amely egyensúlyba hozza a fizikai állapotomat, miközben folytatom Érzelmi Utazásomat. Nemcsak reménykedem, hanem kimondottan derűlátó vagyok! Már látom miként állhatnak helyre a dolgok. Erre pedig nagyon izgalmas gondolni, mert az esetem egyike lehet, azoknak a csodaszerű gyógyulásoknak, amiket senki sem ért igazán – csak én! Elértem az Érzelmi Utazás célját. Tudatosan haladtam afelé, ahogyan érzem magam.
Reggelente felkelés után minden nap meditáltam egy kicsit. Elmentem sétalni, olyan dolgokat tettem, amelyek jó érzéssel töltenek el. Olyan dolgokkal foglalkoztam, amelyek kedvemre vannak. Átadtam magam a túláradó nagyrabecsülésnek. Szándékosan jó hangulatba hoztam magam, mert életemben először végre megértettem, az érzéseimen múlik, hogy testem sejtjei képesek-e befogadni, amit kértek. Végül megtettem, amit mondtam. Elálltam az útból! Elálltam az útból, és hagyom, hogy a Jól-lét keresztüláramoljon rajtam.
Most már érzem, hogy ez mit jelent: fizikai testemben létrejön ez az összhang. Le fogok adni a súlyomból és ezt mindenki észreveszi majd, akivel csak találkozom. A hozzáállásom máris javult; azonnal észre fogják venni. De fizikai testem állapotának látható bizonyítékai is szemet szúrnak majd nekik. Az orvosok pedig vizsgálatokat végeznek rajtam, és hurrá, vagy jobban érzik magukat az eredményektől, vagy nem. Én mindenesetre jobban fogom magam érezni, amikor tükörbe nézek.
De mindenekelőtt nagy várakozással tekintek az élet elé, amelyre születtem. Élni és fejlődni akarok, és most már látom, hogy mi ennek a módja. Nem kell egyszerre mindent megtennem. Nem kell azonnal kitalálnom mindent. Itt és most csupán azt kell kitalálnom, miként érezhetem magam egy kicsivel jobban, mint általában, hogy érezhetem magam egy kicsivel jobban, mint általában.
Ettől fogva dicsérni fogok és nem leszólni. Nem töltöm olyanokkal az időt, akik arról akarnak beszélni, ami van. Olyan emberekkel fogok barátkozni, akik teljesen elszakadnak ettől, vagy olyan dolgokról beszélnek, amelyekről nekem is jól esik beszélni. Nincs szükségem senki sajnálatára. Nincs szükségem rá, hogy bárki is segítsen igazolni a helyzetemet. Többé nem akarom ezeket a dolgokat kifogásként használni, hogy miért nem sikerül nekem semmi. Igenis minden kezd sikerülni!”
Íme megtetted az utat!
Vendég: Köszönöm, nagyon köszönöm, sajnálom, hogy kellemetlen voltam.
Abraham: Számunkra nagyon is reménykedőnek tűnsz. Te milyennek tűnsz magadnak? Ha meglátnád magad az utcán mit mondanál? „ Nézd csak, mintha remény ébredt volna benned. Árad belőled a remény.” „ Minek neveznéd magad? Reménykedőnek.” „ Mit kaptam, amikor találkoztam Abrahammel? Reményt.” „ Mi volt életem legjelentősebb fordulópontja? Az a nap, amikor a félelemtől eljutottam a reményig. Emlékszem arra a napra. Remény ébredt bennem, és többé sosem zuhantam vissza a kétségbeesésbe. Ez volt számomra a fordulópont. A nap, amikor felébredt bennem a remény.” És bizony minden ezen múlik.
Sok szeretettel:
Egy ismeretlen jóbarát
Szerbusztok!
VálaszTörlésEgy agykontrollos könyvet és a mellékelt vezetett meditációját szeretném Veletek mgosztani. A Gyógyulj meg nekem sokat segitett már.
http://data.hu/get/353887/gyogyulj_meg_Konyv.zip.html
http://data.hu/get/352760/Gyogyulj_meg.rar.html
Egy rákkutató vallomása egészen más szemszögből mutatja be a rákbetegséget és az abból való kigyógyulást.
http://data.hu/get/321930/Nagy_Attila.mp3.html
Remélem segitek Nektek!
Szeretettel
Éva
Sajnos igy nem lehet megnyitni. Majd gondolkodom, hogy hogyan tudom másképpen feltenni ide.
VálaszTörlésEgyre jobban!
Éva
Kedves Éva!
VálaszTörlésKöszönöm szépen az anyagokat. Meg lehet azt nyitni, csak kimásolom innen, és bemásolom a címsorba.
Viki
Viki!
VálaszTörlésNagyon örülök neki, hogy Te megoldottad. Kiváncsi vagyok, hogy segitség-e számotokra az, amit bemásoltam?
Gabi és Többiek!
Nem tudom, hogy az illem engedi-e azt, hogy más blogjában levelezünk?
Gabi Te régen jelentkeztél én nagyon aggódom!!!!!!!!!!!!!
Szeretettel
Éva
Kedves Mindannyiótok!
VálaszTörlésne haragudjatok, hogy csak most válaszolok, és nem egyenként!
Nagyon örülök, hogy így fellendült az élet a blogban, és annak is örülök, hogy megosztjátok a saját történteiteket és másokét.
A letölthető anyagokat is szívesen fogadom, és szerintem mások is, ezeket nagyon köszönöm.
Nyugodtan "levelezzetek"!! :-)
Egyelőre semmi újdonság nincsen, igyekszem MINDENT bevetni, hogy mire legközelebb megyek CT-re, már hűlt helye legyen az agylakónak. :-)
Szeretettel ölellek benneteket: Gabi
Drága Gabi!
VálaszTörlésNagy Örülök, sőt Boldog vagyok, hogy jelentkeztél. Vessél be mindent a lakóddal szemben, győzd le a rákodat, mert az a tied és Te tudsz vele a legprofibb módon elbánni. Le fogod győzni, mert erős vagy és az őngyógyitó erőd a legjobb gyógyszer a világon.
Programozd laborodban ahányszor csak időd engedi egy nap nagyon sokat, és eltünik a lakód!!!
Egyre jobban!
Éva
Gabikám!
VálaszTörlésMost vettem csak észre, hogy egy napon születtünk, csak én egy "kicsit" előbb.
Hogy vagy régen irtál a blogodban Magadról?
A fiam legjobb barátjának Tivadarnak van egy 7 hónapos kislánya, akit úgy hivnak, hogy Blanka. Amióta megszületett Blanka mindig nagyon levert, ideges és fáradékony a felesége. Egy hete pedig olyan súlyos lett a helyzet, hogy be kelle vinni a pszihiátriára, mert el akarták venni Blankát a szülőktől. Kérdeztem Tivadartól, hogy volt-e MR vizsgálat, mert hátha valami komoly betegsége van a feleségének csak mindent ráfognak az "idegalapon" van betegségre. Ma talán többet tudnak mondani az orvosok és remélem, hogy komolyabb vizsgálatokat is megcsináltak nála. Most én vigyázok Blankára, addig amig Tivadar talál valami megoldást arra, hogy Blankát az otthonukban gondozza egy jó pótnagyi.
Irjál a kislányodról ey kicsit olyan szivesen olvasnék róla.
Egyre jobban!
Éva
Kedves SisterDawn!
VálaszTörlésNapok óta olvasgatom a blogodat. Ma reggel spciel 3-szor. Gigantikus hatással van rám, az ahogy írsz és amiről írsz.
Elsősorban a meghatottság és bocsáss meg, hogy ezt írom, de a sajnálat is. Tudom, hogy sokan elutasítják, de kijár az, hogy egy kicsit együttérezzünk és sajnáljunk, ha nem haragszol.
Iszonyatos harc áll előtted és én kívánom neked, hogy győzedelmeskedj!
Másrészről pedig nem véletlenül jutottam el hozzád. Leszögezem, hogy nem vagyok beteg és nem akarok beteg lenni! De sajnos vannak tényezők, amik megnehezítik az életemet , én inkább egyelőre így fogalaznék. Sok párhuzamot találtam a te történeted és az enyém közt és bár azért kezdtem el keresni a neten, hogy megcáfoljam azt a felvetést, hogy agydaganatom lehet, egyre inkább megerősítést nyerek.
Én 32 éves vagyok. Van két gyermekem , egy 6 éves fiú és egy 11 éves kislány. Én a fordulópontot az életemben nem szüléshez, hanem egy gerincműtéthez kötöm, ami 2006 októberében volt. Előtte is fájt a fejem már egy ideje kb 3 éve, de azóta érzem azt, amit te is írtál, hogy nem egészen vagyok önmagam.
Eddig nem tudtam, hogy ez a személyiségváltozás, én váltig hittem, mint oly minden másra, hogy szimplán hülye vagyok. A műtét után következő igen depresszív időszakomban ugyanis kikeltem önmagamból. Legdurvább eset volt amikor vertem a férjem. Nem, nem megütöttem. Egyik este ütöttem vágtam, ahol értem és azt akartam, hogy fájjon neki, hogy miért nem tudom. Mindezt én, aki előtte egy legyet sem csaptam le és tipikus rák nőként a megtestesült nyugalom voltam.
Mázlista vagyok.
A férjem egy angyal és ahelyett, hogy jól tarkón vágott volna, csupa szeretettel fordult felém, és megértettem, hogy segítenie kell, mert gáz van. Ekkor értettem meg én is, hogy nálam valahol valami nagyon nem stimmel. Persze nem szervileg, hanem amúgy mentálisan. Kimásztam a gödörből, azóta agresszivitásom jó irányt vett, mert pipogya lelkem odalett és mindig kiállva magam mellett lelkiismeret furdalás nélkül leüvöltöm bárkinek a haját, a családom körében pedig próbálok disztingválni:-)
Azóta egyre szaporodnak a fejfájásaim és egyre erősebbek. Kb fél éve hányingerrel jön és utoljára sugárban hánytam is. Érdekes, hogy a látásom is ilyenkor szokott kiesni, illetve olyan mintha egy fátyol lenne előttem. Többször előfordult, hogy a kezem is remegett közben.
Mégis számomra a legijesztőbb a memóriazavar. Nagyon jól leírtad a tollas szitut, én nem tudtam volna így szemléltetni, mi is történik velem. Ez naponta 20-szor, pedig a gyerekeken kívül már nem is nagyon beszélek senkivel. Lassan nem merek. A mondat közepén elfelejtem, hogy mit is akartam mondani, de van olyan, hogy a szavak sem állnak össze. Rendszeresen elindulok otthonról és útközben elfelejtem hova megyek. Számomra a legsokkolóbb az volt, amikor autóval menetem , hátrafordultam a a fiamhoz és nem volt az ülésben. Satufék és kétségbeesett gondolkodás jött, hogy hol hagytam el a gyereket. Nem kívánom senkinek azt amíg rájöttem, hogy óvodában van. Nem is tudom, még soha nem hagytam, el, honnan jöhetett ez az egész.
És akkor a szóbeli szigorlatról nem is beszéljünk:-(
Augusztus elején történt, hogy ujabb fejfájás tört rám, de most a családomat is sikerült halálra rémítenem. Mindenki azt hitte, hogy agyvérzésem van. A végső löketet az adta, hogy elmenjek orvoshoz, amikor a lányom kétségbeesett arcát láttam és megkérdezte, hogy kell hívni a mentőt.
A vérnyomásom 180/100 volt , kaptam vérnyomáscsökkentőt és elküldtek tsh vizsgálatra. Még a gyógyszer bevétele előtt a vérnyomásom lement 100/60-ra. A pulzusom átlag 110.
Labor a trigliceridet leszámítva tökéletes. Tsh 0,77.
De a dokinak csak ekkor kezdtem el mesélni a fejfájáson kívüli panaszaimról. Teljes sokkot kapott. Jól lecseszett, hogy miért nincs ez kivizsgálva és irány a neurológia. Mivel 1 éve a menzeszem is elmaradozik és folyik a tejem ezért azt mondta, hogy valószinűleg hipofízis adenóma lesz, de nem kizárt, hogy más elváltozás okozza.
Őszintén szólva nem vettem komolyan és elkezdtem utána olvasni, mintegy cáfolandó és most itt tartok...
Ma reggel rosszul ébredtem. Pár hete nyomást érzek folyamatosan a tarkómban (nem az a fejfájás)megmértem a vérnyomásom kell-e gyógyszer 178/100 pulzus 174.Megmértem többször annyi volt. 2 óra múlva 116/78.
Már nem tudom mit gondoljak. Arra gondoltam, hogy a kínjaimat simán ez a vérnyomásingadozás okozza. De rájöttem, hogy azt is okoznia kell valaminek, magától nem alakul ki.
15-én megyek neurológiára. Remélem jó híreket kapok és mindent megcáfolnak. De tartok tőle, hogy ez még hónapokig eltarthat és lehet, hogy a bizonytalanság fog kinyírni.
Üdv,
Szénia
Sziasztok!
VálaszTörlésHolnap kiengedik Tivadar feleségét Juditot a pszihiátriáról. A diagnózis: személyiségzavar.
Elmeséltem Tivadarnak Gabi történetét és kértem, hogy vigye el neurologushoz Juditot és addig ne jöjjenek el tőle, amig egy MR beutalót nem kapnak. Ma már komolyan vette, amit a hét elején mondtam neki és már holnap a kórház után viszi a háziorvoshoz. Kérni fogja, hogy a neurologushoz adjon beutalót.
Kisértetiesen hasonlit a viselkedése, amit itt olvasok Sister blogjában. Talán tudok segiteni azzal, hogy az MR vizsgálatot és egyéb vizsgálatokat elvégeznek rajta. Mert nagyon könnyen kimondják az orvosok, hogy Gyes betegsége van a kismamának.
Viki! Nálatok mi a helyzet, olyan jó lenne ha hallanánk mindig egymásról. Kérlek meséld el Sister agyblogjában, hogy hogyan alakulnak a dolgok. A kemoterápiát hogyan viseli a párod?
Egyre jobban!
Éva
Sziasztok!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, megvagyunk. Párom mindent eddig nagyon jól viselt, a sugárnál sem volt probléma. Igaz, most hányáscsilapítot szed a gyógyszer mellé. Merthogy ez nem vénás kemo, hanem gyógyszeres, mert csak ez jut fel az agyba. Most, hogy elfoglalja magát, már jobban viseli, amíg pihengetett, nehezebben bírta. Keveset evett, és nagyon fáradékony volt. Most is sokat alszik, de átvariálta a gyógyszer szedését, így tud rendesen enni. Ami még rossz mellékhatása a gyógyszereknek sajnos, hogy bár kilóban nem változott, iszonyatosan megpuffadt szegénykém. És mindenki megjegyzi,hogy hogy meghízott, ami persze rosszul esik neki, és hát nem jó érzés. Hatalmas striák vannak rajta mindenhol, nem bírta a bőre a hirtelen megnyúlást. De ezektől eltekintve jól van. Sajnos nálam is beszélhetünk "következményekről", mert a sok aggódás miatt sorba jönnek ki a betegségeim; allergiás ekcéma, IBS, liszérzékenység...már alig tudok mit enni. De most nyilván nem én vagyok a fontosabb, és nem fogom feladni én sem. Harcolunk tovább rendületlenül!!! Sorra vesszük az akadályokat. Mert abból van bőven. Meditálgatunk, szedjük, isszuk a csodaszereket, és pozitívan gondolkodunk.
Ahogy anyósom szokta mondani, ennyi rossz után mostmár jónak kell jönnie. :-)
Jó lenne Gabiról is hallani...Kedves Gabi, mi van veled? Ha esetleg erre jársz, és van kedved írni, örülnék neki, ha hallanék rólad.
Viki
Viki!
VálaszTörlésAmikor én a kemoterápiát kaptam, olyan lettem, mint egy lufi. Felduzzadt mindenem és nagyon látszott az, hogy nem meghiztam, hanem ez egy rendellenes dolog. De ez legyen a legkevesebb. Viyázz nagyon magadra, mert Te rengeteget tudsz segiteni. Mindketten agykontrollosok vagytok? Ugye hisztek abban, hogy mükődik az öngyógyitás. Nagyon sok "csodát" olvastam és hallottam már.
Vikikém egyszer hopp, máskor kopp. A kopp után mindig a hopp jön. Meg fogtok gyógyulni, mert nagyon akarjátok és szeretitek egymást. Legyőzitek a betegséget!!!!!!!!!!!
Napról-napra minden szempontból egyre jobban és jobban vagyunk!!!!!!
Sziasztok!
VálaszTörlésMa hajnalban, mint a villám hasitott az agyamba, hogy az egyik barátnőmnek a lányát agydaganattal operálták. De már 20 éve történt és elfelejtettem.
Neki a mütét után kellett dolgoznia azon, hogy rendbejöjjön, de teljesen egészséges lett és semmi utóhatása nem maradt a mütétnek.
Sziasztok! Puszi Mindenkinek!!!!
Éva
Sziasztok, Szia Éva!
VálaszTörlésJó ilyen jó történeteket hallai, ebből mindig lehet erőt meríteni. Igen, nagyon kell vigyáznom magamra, hiszen mi egymás támaszai vagyunk. Nem, nem vagyunk agykontrollosok, viszont hiszünk benne. Ezért sok agykontrollos meditációt hallgatunk, és programozunk vizet, illetve párom programozza magát (azt hiszem így kell mondani :-) Én reikis vagyok. Maximálisan hiszünk az öngyógyításban, és az akarat és a szeretet erejében.
Viki
Szia Viki!
VálaszTörlésA lényege le is irtad. Programozzátok a gyógyulást, főleg a párod programozása a leghatásosabb. A vizet gyógyitó vizzé programozzátok és az elmetükrét is használjátok, mert arra elég csak gondolni, nem kell alfában sem lenni.Nagyon drukkolok Nektek. Olyan sokan meggyógyultak már ebből a betegségből, és Ti olyan ügyesek vagytok.
Szeretettel ölellek Mindkettőtöket
Éva
Éva címzett: ZSO57; saját magam
VálaszTörlésrészletek megjelenítése szept. 10. (1 napja) Válasz
Derült égből villámcsapásként ért a Health Sciences Institute legutóbbi levele. Jenny Thompson mutatta be azt az anyagot, amivel előrehaladott szakaszban tartó rákos betegek lettek tünetmentesek mindössze pár hónap alatt.
Az áttétek száma 82%-al csökkent.
A kísérletben emberek vettek részt, és 31%-al csökkent a rákos sejtek száma mindössze 30 nap alatt.
Egy másik kísérletben egerek ették ezt az anyagot aminek a végén fele annyi volt a daganatos egerek száma, mint a kontroll csoportban.
És a hihetetlen hatás nem csak a rákos eseteknél jelentkezett. 2-es típusú cukorbetegek hagyták abba az inzulin használatát, miután elkezdték enni, prosztata megnagyobbodástól szenvedő emberek aludták át az éjszakát, stb…
És mindezt egy, a szemétből visszanyert hulladék anyagtól.
Mi történik itt?
A legújabb rákellenes kutatások célpontja nem más, mint a … lenmag.
Várjunk csak! Jól hallottuk? Hisz a lenről mindent tudunk. Évezredek óta esszük (mostanában nem olyan sokat), itt van az orrunk előtt, nem is olyan régen még jelentős export cikkünk volt. Hogy lehet, hogy eddig senkinek nem tűnt fel a hatása?
Az írásból kiderül ennek az oka.
Nem a lenmag, hanem a len héjában található lignan koncentrált változata alkalmas terápiás célokra.
Mi is ez a lignan?
Alapos biokémiai analízisek kimutatták, hogy a lenmagban mintegy 27-féle fitohormon van, amely csökkenti a rákos megbetegedések kialakulását. Ezek közül a legnagyobb mennyisében a lignan található meg a lenmagban.
A lignan egy gyógyászatilag is jelentős hatóanyag. Hatását akkor fejti ki, ha a bélflórában levő mikro-organizmusok hatására át tud alakulni emberi hormonná.
A vicc az, hogy az élelmiszer iparban eddig ezt az anyagot egyszerűen eldobták, mint hulladékot.
Ahogy egyéb gabonák esetében is, a tápanyagok jelentős része a héjban koncentrálódik, így van ez a len esetében is. A cikkben szereplő koncentrátumból egyetlen kanálnyival kell fogyasztani, amit 7 liter lenmag elfogyasztásával lehetne egyébként megenni. Ez lehetetlen, sőt mérgező is lenne. Ilyen mennyiségű hagyományos lenmag fogyasztása nem megvalósítható, egyrészt, azért mert ilyen mennyiségben mérgező ciánvegyület kerülne a szervezetbe, másrészt pedig a lenmag felületén lévő nyálkaanyagok miatt ennek a mennyiségnek csak töredéke hasznosul.
Érdekes, hogy mindhárom "rákbizniszből élő" szervezet, a Mayo klinika, a Amerikai Rák Intézet és az FDA is egybehangzóan azt nyilatkozta, hogy a linom ígéretes és eredményesnek tűnik a rákkezelésben.
Az írás tartalmaz még utalásokat a lenmagban található egyéb értékes összetevőkre, olyanokra mint az omega-3 olajok, és egyéb antioxidánsok, de ez nem lényeges most. Pár esettanulmány is van benne meg rengeteg referencia. Akit érdekel, megtalálja a www.hsibaltimore.com oldalon.
Körülnéztem, hogy hol lehetne ezt a tápanyagot beszerezni. A Swanson választékában találtam Lignan koncentrátumot, ami jónak tűnik és Linom néven egy hazai terméket. Az előbbi koncentrátumot tartalmaz, a magyar termék pedig csíráztatott és nyálkátlanított lenmagot, ami ettől emészthetővé válik.
< Előző Következő >
__________ ESET Smart Security - Vírusdefiníciós adatbázis: 3429 (20080909) __________
Az üzenetet az ESET Smart Security ellenőrizte.
http://www.eset.hu
Üdvözöllek benneteket!Erre az írásra akadtam rá 2 hete és orvossal konzultálva arra az elhatározásra jutottunk hogy Zsu szedje ezt a Lignant.Én ugy érzem használni fog.Már 2 hete szedi.Julius eleje óta van forgalomban és szerintem az Isten küldte elém.Bízom benne.Zsuzsa javul,sokkal jobban van.Már otthon van,a korházbol kiengedték.Otthon tesz vesz,a keze már mozog de az ujjai még csak mozgolódnak.Beszéde nagyjábol érthető és jó a közérzete.Röviden ennyi.Nélkületek nehéz lenne ti tartjátok bennem a lelket és lám sikerül!!!
Ezt a levelet tegnap kaptam egy olyan ismeretlen ismerösömtől, mint amilyen Ti vagytok nekem. Zsuzsa Éva testvére olyan súlyos állapotban volt már, hogy az orvosok azt mondták a családnak, hogy készüljenek fel a legrossabbra. Zsuzsa nemsokára meg fog halni. Zsuzsát agydaganattal operálták. Nagy akarattal és az öngyógyitásban való hittel sikerült neki a gyógyulás utjára lépni. De újra kezdődtek a bajok és már sokkal nagyobb és súlyosabb volt a baj. Tegnap nehéz szivvel kezdtem a levél olvasásának és nagyon boldog vagyok azóta, mert Zsuzsa az intenzivről tele csővekkel a testében volt két hete. És most kiengedték a kórházból és egyre jobban van.
Azért küldöm el Nektek ezt a levelet, hogy olvassatok utána ennek az egyszerü "gyógyszrnek" és ha Ti is úgy látjátok, hogy van értelme szedni akkor probáljátok meg, mert én azt látom, hogy csdát tett Zsuzsával.
Egyre jobban!
Éva
Szia drága Éva!
VálaszTörlésDe jó, hogy vagy te nekünk!!! :-D Újra reményt kaptam. Sajnos, ha valahol utánaolvasok a betegségnek, mindig elkeseredek. Ennek mindenképpen utánajárok. Köszönöm!
Kedves Gabi!
Érdekes, amit írsz, nálunk is ödéma van párom fejében, de nekünk azt mondták a dokik, hogy nem kéne, hogy ott legyen. Szegényke rengeteg vízhajtót kap, ami a doki szerint egyáltalán nem jó. Szóval nemtom...ezt jó lenne elhagyni, de valamiért a fejében az "üres részt" mindig kitölti a víz. Ezt is jó lenne megoldani.
Valszeg az amerikai úton nem fognak neked olyat mondani, hogy ráérsz, mert nem olyanok.
Mi most már megint összetalálkoztunk egy kedves emberrel, aki segít nekünk gyógyulni, az apósa is meggyógyult ebből a betegségből. Ha tudok valami okos újdonságot, majd persze megírom. Nem véletlenül kerültem ide dolgozni, ahol most vagyok...:-) Úgy érzem, hogy folyamatosan vezet a sors a helyes útra.
Egyre jobban!! :-)
Viki
Drága Gabi!
VálaszTörlésGondoltam Rád egész nap. Voltál az orvosnál? Kérlek jelentkezzél a Te blogodban, mert olyan jó lenne hallani felőled.
Szeretettel ölellek
Éva
Feketéné Kovács Szénia!!!
VálaszTörlésMi történt 15-e óta???
Kiderült valami???
Írj, kérlek, szeretném tudni, hogy mi van veled!!!
Puszillak!
Gabi
Drága Gabi!
VálaszTörlésMindennap várom a hireket. Tegnap agykontroll találkozón voltam és gondoltam Rád. Kérlek jelentkezzél, nagyon sokan aggodnak Érted.
Puszi Éva
Kedves Éva!!
VálaszTörlésDeháthiszen jelentkezem!!! Rendszeresen írok a blogba!
Vagy mire gondolsz??
Puszillak!
G
Drága Gabikám!
VálaszTörlésNem találom akárhogyan keresem azt a beirásodat, hogy mi van most Veled!!!!!!!!!
Nagyon érdekel és várom a beszámolódat a mostani állapotodról!!!
Voltam hétfőn agykontroll találkozón. Carolyn Deal-lel készitett egy beszélgetést Domján Laci és ezt vetitte le. Azt mondja Carolyn, hogy minden agyban lévő betegséget nagyon hatékonyan lehet gyótitani azáltal, hogy naponta többször lemegyünk szintünkre. Ekkor az agyban a regések megváltoznak, és nagyon jók lesznek az esélyek a gyógyitásban.
Puszillak
Éva
Kedves Éva!
VálaszTörlésNem vagyok benne biztos, de szerintem nálad nem a blogom van bejelölve a könyvjelzőid közé, hanem ez a "beszélgetős", hozzászólós oldal.
Ha ez így van, akkor nézd meg az http://agydaganat.blogspot.com/
címoldalt, és baloldalon láthatod a Blogarchívum rovatot, és azalatt pedig 9 napot, amikor írtam, vagy képet tettem fel... Lehet, hogy ez nálad nem jelenik meg??
Jelezz vissza, kérlek, hogy kiderítsük mi lehet a gond.
Puszillak:
Gabi
Drága Gabikám!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy megrikattál! Én már nagyon régen sirtam, pedig fontos, ahhoz, hogy megtisztuljon az ember. Sikerült elolvasnom a bejegyzéseidet.
Gabikám! Amit ember megtehet azt Te megtetted!! Nem érzem én sem a daganatot és nem véletlen az, hogy ennyire kitartóan mindennap néztem a blogodat és vártam a jó hirt! Nincs a fejedben daganat. Mert annyi minden lehet ez! A müszerek nem 100 %-os eredményt adnak. Igaz az a feltételezésed, hogy valami más van ott és nem egy daganat agylakó. Hétfőn amikor azoknak a betegeknek küldtünk gyógyitó energiát, akiket nem húztak ki én Rád gondoltam. Olyan megnyugtató volt Carolynt hallgatni, hogy minden betegséget mi magunk fejlesztünk ki. Ő hipnózist is végez, fantasztikus történeteket mesélt. Hiszem, hogy meg fogsz gyógyulni, mert nagyon eltökélt vagy. Csak azt tudom tanácsolni, amit irtál Te is, hogy érezd nagyon intenziven azt a boldogságot, hogy meggyógyultál. Nagyon erősen sokszor nagyon sokszor törjön Rád ez a boldog érzés. Nagyon-nagyon fontos ez, talán az összes tenchikák közül ez a legfontosabb. Carolynt is idézhetném, mert ezt hétfőn ő is mondta. De én ezeket tapasztalatból is mondom, mert átéltem ezeket az érzéseidet, amiket most olvastam.
Gabikám egészen biztos, hogy meg fgosz gyógyulni!!!
Borikának pedig akkor is esedékes lenne az elválasztás, ha Te nem lennél most ebben a helyzetben. Emiatt nem aggódj! Majd megszokja, hogy nem szopizik, más kisbaba már 6 hónapos korában nem kap anyatejet, mert nincs már az anyukájának teje. Ez nem probléma, örülj annak, hogy ilyen sokáig ehetett anyatejet a kislányod. Ritka dolog!!!!!!!!!!
Már tudom, hogy hol keressem a beirásodat! Boldog vagyok, hogy nem éreztem azt, hogy megoperáltak Téged. Lehet, hogy ez is egy jel? Én igy érzem!
Nagyon sok szeretettel csókollak
Éva