Más is kutatja ezt a kórságot!

Göndör Zoltán barátomnak köszönöm ezeket az anyagokat, amelyeket ezennel közkinccsé teszek.

http://rtl2.hu/musorok/azelsomilliom/videok/229433

http://www.webicina.com/brain-cancer/slideshows-about-down-brain-cancer/#package_container

Ez is kipipálva!

Megígértem, hogy csak akkor írok, ha "van valami". Nos, ma volt. Az év utolsó napján az agyam megtréfált életem első igazi epilepsziás nagyrohamával. Eddig csak az absence-ekről volt saját élményes tapasztalatom...

Bementem Bori szobájába, képszakadás. Röppenésnyi emlékmorzsák arról, hogy fel akarok állni, kapaszkodom a gyerekbabakocsiba, de elgurul, majd ráesem a fababaházra, épp nem törik össze. Esek-kelek... Bori mellém térdel, majd szól, hogy hívjam fel a mamát. 

Amikor észhez tértem, észleltem, hogy összepisiltem magam, iszonyúan fáj a szám és a nyelvem, a pulcsim tele van nyállal... Kislányom elmesélte, hogy rángatóztam a padlón.

Kedves Sorstársam arra kért, hívjam az OITI-t. Hívtam. Azt mondta az ügyeletes orvos, hogy ha ilyen jól vagyok, hogy tudok vele beszélni kb. egy órával a roham után, akkor nincs ok aggodalomra. Fő, hogy legyen mellettem valaki. És majd ne felejtsem el megmondani január hatodikán a kezelőorvosomnak, hogy mi történt, mert lehet, hogy kell egy epigyógyszer is...

Boldogságos Karácsonyt

kívánok mindenkinek, akit -- természetesen nem szánt szándékkal, de mégis -- kifelejtettem volna a Küldöttek listájáról ezzel a dallal:

Minden rendben, új frizurám van

Csak kibukik belőlem az exhibicionizmus... Növöget a hajam. Pedig még nem telt el félév azóta, hogy kihullt.  Kedves rokonom, Tündi, kicsit hozzáigazította a többit is. Ha jó idő lenne, így jármék az utcán is. Lehet, hogy ez marad most már öregasszonykoromig!! Végre megtaláltam a hozzám közelálló, kényelmes frizurát. :-))

Itt a vége!

Komolyan. A mai nappal abbahagytam a kirakatban "ácsorgást". 

Nem akarok másokat felzaklatni a "kattogásaimmal", noha senkit sem köteleztem semmilyen módon arra, hogy ezt az oldalt olvasgassa. De a dicséretekből és a kritikákból éppúgy elég! Nincsen ugyanis elegendő verbális eszközöm arra, hogy a támadásokat visszaverjem, magamat megvédjem élőszóban, telefonban. És magyarázkodni sem szeretnék, főleg a lustaságomat nem kívánom kommentálni. Annyit azért hozzátennék, hogy nem igaz, hogy egész nap ezen a blogon ügyködök, vagy ezt tartom a figyelmem fókuszában. És igen, van ez a hit AK-s és pozitív gondolkodó körökben, hogy amire az ember figyel, az megnő (ezt a fiúk gondolom jobban tudják), és amit a figyelmünk fókuszában tartunk, amire koncentrálunk, az belép az életünkbe. Nem hiszem, hogy ez a blog tartja fenn a tüneteimet, és azért nem reagált a szervezetem a sugárra, hogy legyen miről panaszkodni... 

Azoktól is elnézést szeretnék kérni, akik azt képzelik rólam, hogy még mindig az az ember vagyok, aki huszonegynéhány évvel ezelőtt voltam, BCs barátnője. Figyelem! Azóta RENGETEG idő telt el, sok minden történt mindenkivel...

Van, aki boxzsákot püföl, van, aki kimegy az erdőbe ordibálni -- kinek-kinek a temperamentuma, karaktere szerint -- én meg írok. Visszatérek a jól bevált A/5-ös spirálfüzetekhez és töltőtollakhoz. A saját nyugalmam érdekében.

Köszönöm mindenkinek, aki önmagamtól akar megvédeni. 
Mindenkinek kívánok hosszú, egészséges életet! :-)

December 9-én megyek a következő adag gyógyszerért, február 10-én MR-re. Más nincs. 

Megerősítés az elhatározásomhoz: ma reggel szíven ütött, hogy az az esemény, amelynek minden részletére világosan és pontosan emlékszem, meg sem történt!!! 

Töprengések elalvás előtt

Ízlelgessük hát a szavakat: gyó-gyít-hat-at-lan be-teg-ség... Ez csak annyit jelenthet, hogy mostanában születik majd meg, vagy jár éppen egyetemre az a generáció, amelyik képes lesz daganatos betegségeket gyógyítani.

Egyszerűen azt érzem, hogy nem rólam szól a dolog. Mintha pár lépés távolságot tartanék köztem és a beteg agyú, jelenleg éppen a Földön élő lény(em) között... Majdnem azt írtam, hogy halálkomolyan, de rájöttem, ez a viccelődési kényszerem sem oké. Olyannyira nem, hogy szerepel ezen az oldalon. IV.A.2.c) Egyéb, a frontális lebeny kiterjedt sérülésére utaló neurológiai jelek című tünetlista egyik tételeként. Hamarosan összeszedem a saját listámat, mert olyan szépen bővülget... Csak eddig szemellenzősen direkt nem figyeltem magam!

Érdekesség, ami nekem nem tűnt fel: a kőgyűjtős képen Bori mellett egy KŐSZÍV található a kezénél. Ha anya érzelmileg elsivárosodik, a gyermek kőszívet talál a tóparton. Borzasztó belegondolni is! Az eszemmel tudom, hogy szeretem, csak éppen nem érzem!!! Tessék, itt a felmentés a párkapcsolati képtelenségem felelőssége alól... Minden más csak kifogáskeresés volt a részemről bizonyára. A daganat ránőtt az agyam szívére, érzelmi központjára, és nem  vagyok képes szeretetet érezni. Már csak ezért is gondolom a Gonosz művének ezt a kórt. Egyszer valamikor régen valamely tettemmel szabad teret engedtem neki a belépésre. Ha kicsit csendben maradok, és befelé figyelek, szinte tudom is...

Dr. Varga Tibornak és feleségének, Katinak köszönhetően járhatok a SzentKorona Szabadegyetemre. Kész szerencse, hogy nem kell vizsgázni, zh-kat írni. Nagy bajban lennék, azt hiszem, ha számot kellene adnom az elsajátított tudásanyagból...

Tévhitekről, igazságokról

"A példáddal sokat segítesz, hogyan lehet őszintén - a valóságnak megfelelően - szembenézni önmagammal, s az élettel (itt, a földi vándorúton) általában. S hogy el is bírjam azt, amivel találkozom kinn és benn, s még föl is tudjak állni belőle. Új, erősebb emberként. ..."

Gergár Mária írta Kővári Gabriellának 2013. 11. 13-án

Nagyon örülök Mária sorainak, mert megfog, hogy lelkileg és mentálisan mennyire rezonál velem! Engedelmével kitettem ide is! Minden szava igaz, noha kissé túlzónak és pár helyütt túláradóan szépnek éreztem első olvasásra. De valóban, a külvilág eseményei "csak" tükrök. Gyűjtögetem a kincseimet, amit az átlépéskor viszek majd magammal.

Kiderült, mert rákérdeztem, hogy az Amerikai úton a hetvenes évek végétől mikrosebészeti eljárással műtenek mindenkit, ez nem egy nemrégiben felfedezett csodamódszer szemben azzal, ami Cs. A.-ról terjed, és amit én is úgy tudtam... Ha valakin nem tudnak segíteni az OITI-ben, akkor másutt sem, más sem. Azt már csak én teszem hozzá, hogy itt, Magyarországon.

Lévén, inoperábilis vagyok, mindazonáltal majd egyszer valamikor a távoli jövőben elképzelhető, hogy lesz egy életmentő műtétem a legvégén...

A "hogyan halnak meg az agydaganatosok" brutálisnak tűnő, sokkoló, de engem foglalkoztató kérdésre a válasz az, hogy egyre aluszékonyabbak és fáradtabbak lesznek, mígnem egyszer csak elalszanak. Emberi méltóságukat megőrizve, szemben az orrlyukon keresztül táplált, vért fröcsögő gégerákosokkal vagy tüdőrákosokkal. Ami engem illet, ha már menni kell, tegyünk egy idő- és dimenzióugrást Katyinba, és intézzük el egy tarkónlövéssel. Nem vagyok pesszimista, félre ne értsen senki. Csak ha már humánus módszerekről esik szó...