Ez is kipipálva!

Megígértem, hogy csak akkor írok, ha "van valami". Nos, ma volt. Az év utolsó napján az agyam megtréfált életem első igazi epilepsziás nagyrohamával. Eddig csak az absence-ekről volt saját élményes tapasztalatom...

Bementem Bori szobájába, képszakadás. Röppenésnyi emlékmorzsák arról, hogy fel akarok állni, kapaszkodom a gyerekbabakocsiba, de elgurul, majd ráesem a fababaházra, épp nem törik össze. Esek-kelek... Bori mellém térdel, majd szól, hogy hívjam fel a mamát. 

Amikor észhez tértem, észleltem, hogy összepisiltem magam, iszonyúan fáj a szám és a nyelvem, a pulcsim tele van nyállal... Kislányom elmesélte, hogy rángatóztam a padlón.

Kedves Sorstársam arra kért, hívjam az OITI-t. Hívtam. Azt mondta az ügyeletes orvos, hogy ha ilyen jól vagyok, hogy tudok vele beszélni kb. egy órával a roham után, akkor nincs ok aggodalomra. Fő, hogy legyen mellettem valaki. És majd ne felejtsem el megmondani január hatodikán a kezelőorvosomnak, hogy mi történt, mert lehet, hogy kell egy epigyógyszer is...