Az első kemós éjszakám után

Tegnap megírtam a "kajanaplómat" a gyógyszer-bevételek időpontjainak gondos feltüntetésével. Ez majd visz valami rendet a napjaimba. Nem számoltam azzal, hogy nem leszek jól. Más rosszul van, én majd nem! Hiába a szent elhatározásom, mégis egész éjjel iszonyúan hasogatósan fájt a fejem. Nem csoda, hiszen terepasztallá vált a belseje! Sok-sok apró sárkányölő Szent György figura rohanta meg a gonoszokat.

Gyógyszerkúra

Ezek lesznek a mindennapi betevőim. 5 nap gyógyszer, 23 nap szünet.
Minden ilyen ciklus után ambuláns vizsgálatra megyek!

A szedési tájékoztató szerint:
"Bevált gyógyszerbevétel: ebéd 13 órakor, 15:30-kor hányáscsillapító, 16 órakor temozolomide, vacsora 18 órakor, majd szauna a wellness részlegben. :-)))))) 

Anya nagyon beteg, Borikám

Rettentően kimerült voltam kedd este, úgyhogy inkább szerdán hajnali 4-kor magamtól ébredve írom meg, hogy "na mi volt".

Hát ezen is túlestem. Kedden, életemben másodjára fordult elő, hogy az elmém nem tudott hová visszakapaszkodni emlékkeresés közben. Ami nem is lett volna nagy baj, ha nem éppen arra nem emlékeztem volna, hogy az Amerikai útról hogyan is kell eljutni a földalatti legközelebbi (Mexikói úti) állomására, hogy aztán a Deák téren átszállva a piros metróra, eljussak a Déliig. Nem részletezem, milyen kétségbeejtő, hogy erőltetem az agyam, „nem lehetek ilyen hülye, már hányszor jártam erre, behunyt szemmel is eltalálok”, és nem, mégsem, csak kevergek a húszkilós hátizsákommal a környező utcákban, sokadszorra, egyre kimerültebben és kétségbeesettebben, a sírás határán. 

Valahogy, a belső iránytűmre hagyatkozva, ami egyszer már meglepően jól működött (Ki tudja hogyan, mert tudatosan én ugyan nem emlékeztem rá, miképpen is jutok el a barátnőmhöz az Abonyi útra, csak mentem-mentem, és egyszer csak ott álltam a háza előtt legnagyobb meglepetésemre. Ráadásul a belső kis eldugott utcákon közlekedve – gyalog.) Kellenek ezek a tájékozódási siker-ellenpéldák, hogy ne higgyem magamról azt, hogy demens, elkóborló 39 éves öregasszonnyá tesz az egyre terebélyesebb sejtszaporulat. Szóval sikerült eltalálnom a Déli pályaudvarra, haza is értem, nem a rendőrök vittek haza, mint egy demenciás , kódorgó öreget... :-)

Leleteket böngészni nem jó. A sajátunkat sem, pláne nem a másét. Ezért röviden leírom, mi a helyzet, és itt kérek elnézést ismét a kedves-aranyos érdeklődő ismerőseimtől, hogy nem fogok tudni mindenkinek külön válaszolni. Tehát a sugárkezelés önmagában nem pusztítja el és nem készteti stagnálásra a tumorsejteket. A sugár a kemóval együtt hatásos. Állítólag. De én annyira tiltakoztam a kemó ellen! Ezt tudtam, de bebeszéltem magamnak, hogy az én esetemben másképp lesz. El kellene már fogadnom végre, hogy én sem vagyok Isten különleges teremtménye, „csak” ember, és ez éppen elég. Na, de én az önbecsapás nagymestereként képes vagyok valóságosként gondolni arra, hogy másnak azért nem sikerül, mert nem akarta eléggé, én viszont nagyon, nekem sikerülni fog. Micsoda önhittség ez a részemről!

Tehát íme a hétfői lelet – 2013. 11. 11.

MRI Vizsgálat

Összehasonlítva a 2013. 06.06-i MR vizsgálattal:

Jelenleg is látható jobb túlsúllyal mindkét oldalra kiterjedő frontális tumor, ami az elülső kamrarészeket comprimálja, és kontrasztanyag adása után kiterjedt foltos halmozást mutat. Az elváltozás mérete jelentősen nőtt, jelenleg kb. 4 x 6 cm nagyságú. Az elváltozás körül, főleg jobb oldalon kiterjedt ödéma figyelhető meg.

Vélemény:

Jelentős progessiot mutató jobb túlsúlyú bifrontális glioma rec.

A neuro-onkológusi lelet pedig:

Statusrögzítő MR vizsgálaton a júniusi MR-hez képest progresszió látható, de nem tudjuk, milyen volt a besugárzás megkezdésekor – mindenesetre jelentős tumortömeg látható, mély frontalis, parasagittalis állományban, corpus callosum érintettséggel. Feje fáj, memóriaproblémái vannak. Kemotherápiás kezelés megkezdése javasolt. A felajánlott kezelést elfogadja. Gyógyszerek részletezése…stb.

A 11-esek rendben is voltak, azonban a 86-os sorszám kézhez vételekor már tudtam, hogy ez is egy jel, számomra rossz előjelű üzenettartalommal és értelmezési tartománnyal. Ha összeadjuk a számjegyeket, az 5-öst kapjuk. Hamvas Béla szerint a betegség száma az ötös. In: HAMVAS BÉLA: Scientia sacra II. kötet, 1. rész Az őskori emberiség szellemi hagyománya (1943-1944) MEDIO KIADÓ, 1995. 110.o. A betegség és az ötös szám analógiája 

Különös, amikor ezek a lét-titkok az ember saját életében jelennek meg. Mondtam is édesanyámnak, aki hétfőn még elkísért, hogy nem lesz ám jó a leletem, tudom, érzem. Több dolog is hírt adott már a kedvezőtlen alakulásról, és a tüneteim – később részletezem – csak elenyészően kevés információval szolgáltak e tény alátámasztásához. Az események, a folyamatosan összefüggő véletlenek, a belső megéléseim és a léten túliból érkező „bevillanások”, erőteljes tudata annak, hogy „Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva.” Mondhatnánk, könnyű annak transzcendens élményekhez jutni éber, nappali állapotban, segédeszközök nélkül, akinek az agyát egy megkergült packman rágcsálja fel sejtről sejtre haladva... De mélyen hiszem, hogy esetemben nem erről van szó!

Van abban is valami kifejezetten vicces-beteges, hogy én a leleteken sem azon húzom fel magam, amit tartalmaznak, hanem a helyesírási (tudom, elütések!) hibákon...  Ellenben gazdagodtunk egy új, szépen alliteráló kifejezéssel: tumortömeg. :-)

Kedden reggel vérvétel után --  minden rendben a véremben, indulhat a kemo!! Hurráááá!!! -- visszamentem a kedves, fiatal orvosomhoz. Inoperábilis vagyok, tudtam meg. Majd egyszer valamikor lesz még egy életmentő műtétem, azonban ebben a struktúrában a daganat műthetetlen. Az agydaganatosok nem úgy halnak meg, ahogy gondolni véltem. Nem állnak le a szervek sorban, hanem egyre aluszékonyabbá válnak, majd egyszer nem ébrednek fel. Szép, emberhez méltó módon. Lehet örülni, hogy nem vért spriccelő gégerákos vagy tüdőrákos lettem, mert az igazán emberi méltóságellenes módja a bolygóról távozásnak. De hát hol van az még!

A folyosón várakozva egy varratszedésről kijött idős néni mellett ültem, és felfedeztem magamban az irigység távoli érzését. (De jó, hogy neki műtötték, mehet haza, kész, nincs ez az őrületes, idegtépő hercehurca. Valahogy így.)

Hírek

Nem szeretném jobban dramatizálni a dolgokat, mint amennyire azok önmagukban is drámaiak.
Beszéljenek helyettem a leleteim...
Leletek (Látszanak a képek az albumban?)

Még hármat kell aludnom...

... és megyek MR-kontrollra. Hétfőn derül ki, 1. kell-e kemoterápiás kapszulát szednem, illetve azt, hogy 2. volt-e valami értelme a sugárkezelésnek egyáltalán...

Remélem, hogy 1. nem, 2. igen.

Most nem tudok pozitív lenni, a vegetatív idegrendszerem átvette a hatalmat fölöttem...
Szómagyarázat következik: a pánik az az, amikor a Gladiátor című filmben az arénába lépés előtt állnak a láncos buzogányt pörgető alakot sejtető kerítés előtt, és az egyikük bepisil...

Sajnos, szinte minden ismerősöm beleesik a "mitől alakult ki a daganatom?" végtelenített, mélybe húzó gondolatörvényébe, és mentőövként alkalmaz parányi, inkább haszontalan semmint hasznos fűszálakat.

Hosszú éveim tapasztalatai alapján azt mondom, NE keressétek az okokat, nincs értelme! VALAMI miatt lett, mert lenni akart. Én is sokáig hittem benne, hogy ha zsírt eszem némi kis proteinnel, akkor nem lesz miből táplálkoznia a daganatsejteknek. Nos, nem így történt, ettől még lehet, hogy másnak sikerülhet daganatsejteket gyilkolászni zsírral. Van, akinek a meditáció és a vizualizációs gyakorlatok segítenek, illetve az energiagyógyászat különféle formái. Én őszintén hiszem, hogy MINDEN placebo, a szónak abban az értelmében, hogy ha hiszel benne, ha tudsz hinni benne, és ez belülről jön, nem magadra erőszakolod, akkor lehet, hogy beindíthatja az öngyógyító folyamatokat. Lehet... Én ennél többet nem tudok, és vitatkozni sem akarok senkivel.

Inkább javaslok egy mókás videót, a Homeopátiás sürgősségi című angol jelenetet.

Agy vs. elme avagy mind over matter

Pedig megfogadtam, hogy az én hurráoptimista, égi létrán kapaszkodó, eszméletlen pozitív hozzáállásomba nem fér bele a panaszkodás, hiszen minden egyes napot megköszönök a Jóistennek, hogy itt lehetek azokkal, akiket szeretek, mégis kikívánkozik belőlem az igazság.

...és mert nem akarok senkit azzal áltatni, hogy a sugárkezelés "csak ennyi": bemegy, gép alá fekszik, kihullatja a haját meg elvékonyíttatja a szemöldökét és kész, nem kell ezt túlragozni.

Természetesen továbbra is azt gondolom, hogy eszem ágában sincs elhinni, hogy beteg  volnék. Ámde sajnos ez valóban olyan kórság, hogy a jó hangulat és közérzet messze nem árulkodik arról, hogy milyen pusztítás dúl odabent.

Bár hétfőn volt harmadik hete, hogy befejeződött a mindennapos Bp-re vonatozás, még mindig nagyon fáradékony vagyok. Egy hete elkezdtem bicóval vinni Borit az oviba. Azt hittem, könnyedén megy nekem oda-vissza 3 km letekerése. Hát nagyon nem így van... Amint hazaérek, el kell feküdnöm, van mikor el is alszom. Az, hogy viszem is és megyek is érte, már nem megy. Kierkegaard-osan: vagy-vagy. Este 8 körül én könyörgök Borinak, hogy most már hadd aludjak, mert olyan ólmos fáradtság tör rám, hogy úgy érzem, menten elájulok, ha nem helyezkedhetek vízszintesbe.

A folyamatos fázékonyságtól szenvedek a legjobban. Nem gondoltam volna, hogy ennyit számít a haj a hőérzet szempontjából. Most is két pulcsiban, két zokniban vagyok, a kezem jéghideg, de van már szobakesztyűm, illetve usankában alszom. Szép látvány lehetek.

Van parókám, nem is egy. De minthogy a fejbőröm nagyon érzékeny, a belső varrások mély, fájdalmas csíkokat vágnak bele már pár órás viselet után is. Nagy megkönnyebbülés, ha nem kell hordanom. Az utcában szerintem már mindenki látott kopaszon. Amikor anyukám visz el bevásárolni, vagy táncházba, le is kapom a kocsiban rögtön.

Számomra az egyik legkellemetlenebb, hogy botrányosan rossz a memóriám. A rövidtávú. Mindent felírok, illetve felveszek diktafonnal. Van, aki azzal biztat, hogy ez a korral is jár.
Hát persze.

Már a kezelések alatt elkezdődött a derékfájdalmam, és azóta is tart. Konkrétan a jobb vesém tájéka fáj. Állandóan azt érzem, menten bepisilek, ha most rögtön nem szaladok. Rendszerint erre az érzésre is ébredek fel hajnalonta. Még az OOI-ben végeztek rajtam teljes ultrahangos belső szervi kivizsgálást, ámde minden rendben. Egyedül annyi derült ki, hogy a májamon van egy hemangióma, ami nem hiba, hanem tulajdonság. Gorbacsov a homlokán viselte. A rejtélyt, hogy miért kell folyton pisilnem, ha meg sem vagyok fázva, Zsó oldotta meg, akinek ezúton is köszönöm az információt: a vese és az agy egy meridiánon helyezkedik el. Ha ezt előbb tudtam volna, nem töltök feleslegesen egy egész szombat reggelt az ügyeleten pár hete teljesen eredménytelenül.

Szóval lassítanom kell a tempón. Kénytelen vagyok beismerni, hogy az egyesek szerint természetellenesen vigyorgó képeim ellenére sem vagyok már az és olyan, aki valaha voltam... és talán már soha nem is leszek.

Viszont vagyok, élek, senkinek nem kell engem tolókocsiban tologatnia, és nem ment el az eszem sem. Pedig ezektől tartottam a legjobban.

De Profundis